Kötelező biztosítás 2023. CASCO biztosítás 2023 és további biztosítás 2024 hírek

baleset-ittas-vezetes-biztositas

Másfél milliós locsolkodás - ​Sokba kerülhet a húsvét

Amikor a húsvét rémálommá válik - Másfél millióba is kerülhet a kupicázás

A biztosítók sem tolerálják a húsvéti pálinkázást, legalábbis azoknál a járművezetőknél, akik ittasan okoznak balesetet. Az elbírálás a biciklisekre is érvényes: már 0,8 ezreléknyi alkoholszintnél – ez 1-2 korsó sörnek és egy kupica pálinkának megfelelő mennyiség – is ráterheli a biztosító a kárt arra az ittas emberre, aki közúti balesetet okoz. A behajtható összeg a törvény szerint akár másfél millió forint is lehet. 

Szokás szerint most húsvétkor is rendőrök ezrei lepik el az utakat, ellenőrzik, szondáztatják a járművezetőket országszerte, s egyetlen korty elfogyasztott alkoholt sem tolerálnak: nem úszhatja meg a büntetést az a járművezető, aki ivott. Némileg más a helyzet a biciklisekkel, akik két éve már alkoholos állapotban is kimerészkedhetnek akár a főutakra is, s ez egészen addig jogszerű, amíg „képes a jármű biztonságos vezetésére”. Abban a pillanatban azonban, amint balesetet okoz egy ittas kerékpáros – vagy bármely más jármű vezetője –, nincs mentség, viselni kell a következményeket, nemcsak hatósági, hanem biztosítási szempontból is. Még húsvétkor is – figyelmeztet a Biztositas-kalkulator.hu. Az oldal felhívja a figyelmet a locsolkodáskor szokásos veszélyekre: sokan azt hiszik, semmi baj nem lehet abból, ha a „bokrok alján” vezetnek kissé bepálinkázva. Baj csak akkor van, ha ott is állnak rendőrök, no meg akkor, ha az ittas vezető vagy a részegen kacsázó kerékpáros balesetet okoz. Ekkor ugyanis nincs mentség, az „alkoholos befolyásoltság” következményeit nemcsak hatósági, hanem biztosítási szempontból is viselni kell. Ez utóbbi akár milliós tétel is lehet, a biztosítók ugyanis „ráverik” a vétkesre az okozott kárt. 

Az alkoholos befolyásoltság a biztosítók szempontjai szerint hamar, akár már egy jó korsó sör és némi „kísérő” után is beáll – magyarázza a Biztosítás-kalkulátor.hu szakértője. A „büntetővonalat” a legtöbb cég a 0,8 ezrelékes véralkoholszintnél húzza meg, de van olyan is, amelyik homályosan csak annyit köt ki – ehhez viszont szigorúan tartja magát –, hogy nem fizet, „amennyiben a kár összefüggésbe hozható kábító- vagy bódító hatású szer, beleértve alkohol fogyasztásával” is. 

Igaz, a kötelező biztosítás legalább a baleset vétlen károsultját védi, s ő minden körülmények között megkapja a kártérítést. Erre azonban van, hogy egy évig is várni kell, mert bizonyos esetekben csak a bírósági eljárás után, érvényes döntést követően lehet pénzhez jutni. A kifizetett összeget azonban utólag behajtja a biztosító a bizonyítottan ittas károkozón. Már, ha be tudja. A törvény ugyanis felső plafont szab, így legfeljebb másfél millió forintot lehet visszakövetelni a vétkestől, holott egy súlyos vagy maradandó sérülés esetén a vagyoni és nem vagyoni károk bőven meghaladhatják ezt az összeget.  Vagyis, nem érdemes kockáztatni, mert a részeg, de még az úgynevezett szalonspicces sofőrt sem védi semmi, ha balesetet okoz – szögezi le a Biztosítás-Kalkulátor.hu.

mikor-nem-fizet-a-biztosito

Egy korsó sörtől a terrorcselekményig - Amikor biztosan nem fizet a biztosító

 

A legjobb szerződés ellenére sem fizet a biztosító számtalan meglepő körülmény miatt. Akár egy korsó sör, némi kísérővel is elég ahhoz, hogy milliós kártérítéstől essen el az is, aki a legjobb utasbiztosítással a zsebében szenved síbalesetet. A sípályák melletti hütték veszélyét, a külföldi városnézés közbeni zavargások következményeit és számos egyéb, a kártérítést meghiúsító  tényezőt gyűjtött össze a Biztosítás-kalkulátor.hu.

Ki gondolná, hogy a biztosítás érdekében le kell mondani arról az egy-két korsó sörről is, amit a sípályák melletti kellemes hütték kínálnak? Ha nem is kell lemondani erről az élvezetről, minden esetre számolni kell a legurított sör következményeivel arra az esetre, ha ezt követően síbaleset ér valakit – figyelmeztet a független biztosítási alkusz.  A biztosítók többsége ugyanis a legjobb utasbiztosításban is „mentesül a kötelezettsége alól”, ha az ügyfél alkoholos befolyásoltság alatt, netán annak következtében sérül meg. Márpedig ez az alkoholos befolyásoltság a biztosítók szempontjai szerint hamar, akár már egy jó korsó sör és némi „kísérő” után is beáll. A „büntetővonalat” a legtöbb biztosító a 0,8 ezrelékes véralkoholszintnél húzza meg, de van olyan cég is, amelyik homályosan csak annyit köt ki – ehhez viszont szigorúan tartja magát –, hogy nem fizet, „amennyiben a kár összefüggésbe hozható kábító- vagy bódító hatású szer, beleértve alkohol fogyasztásával” is. Az alkusz szerint tehát jobb inkább alkoholmentes üdítő mellett pihenni a sípályák melegedőiben, mert még egy egyszerű kéz-, vagy lábtörés ellátása is több százezer forintjába kerülhet a sérültnek, ha a biztosító az említett okokra hivatkozva megtagadja a kártérítést. De ugyanez történhet abban az esetben is, ha valaki a 0,8 ezrelékes alkoholos befolyásoltság alatt – a kísérővel elfogyasztott sör után – súlyos, akár műtéti ellátást is igénylő sérülést szenved. Hiába a jó utasbiztosítás, az alkoholos befolyásoltság miatt ezt, az akár több millió forintos költséget is megtagadja a szolgáltató. S ha már síelés, Németh figyelmeztet: ugyanilyen szigorral bírálják el a biztosítók a kijelölt pályán kívül bekövetkezett baleseteket is, mert ez is a kártérítésből kizáró oknak minősül.

Ha nincs jogsi, kártérítés sincs

De mentesül a kártérítési kötelezettsége alól a biztosító akkor is, ha a káresetről – adott esetben a sérülésről – kiderül, hogy azt maga a károsult vagy egy, vele egy háztartásban élő személy szándékosan vagy súlyos gondatlanságból idézte elő. A kizáró okok közé tartozik még a kábítószeres vagy a kábító hatású anyagok, esetleg gyógyszerek befolyásoltsága, kivéve, ha azokat kezelőorvos előírására és annak megfelelően szedte a károsult.

De Németh felhívja a figyelmet egy, az alkoholmámorban szenvedett síbaleseteknél talán gyakoribb helyzetekre is, nevezetesen arra, amikor egy balesetet szenvedett járművezetőről kiderül, hogy nincs is jogosítványa. 

Terrorcselekményre, háborús sérülésre nincs biztosítás

Az alkusz az extrém – bár egyáltalán nem elképzelhetetlen – esetek között említi a terrorcselekménnyel összefüggő helyzeteket, az annak során szenvedett baleseteket is. Bár erre hazánkban nem volt még példa, külföldi városnézések során sajnos előfordulhat, hogy valaki önszántán kívül szenvedője lesz egy ilyen helyzetnek.  A biztosítók ezektől többnyire elhatárolódnak, vagyis ilyen esetekre nem fizetnek kártérítést. Ám, ha mégis, akkor annak a felső határát egymillió forintnál meghúzzák és csak a „kisbetűs” tájékoztatásban felsorolt esetekre, például sürgősségi orvosi ellátásra, s a biztosított sérült hazaszállítására alkalmazza. Akkor is, ha a kárösszeg ennek a sokszorosa.

Terroristáknak nincs utasbiztosítás

A kártérítést kizáró extrémségek közé tartoznak még a háborús sérülések, a harci cselekmények, zavargások, forradalom, lázadás, kormány elleni puccs, vagy puccskísérlet, ionizáló sugárzás, nukleáris energia, idegen hatalom ellenséges cselekedetei, zendülés, lázadás, határvillongások és felkelések során szerzett sérülések következményei. És van kitétel a terroristákra – vagy a hivatalosan annak tartott – személyekre is: nem fizet egyik, másik biztosító, ha maga a „biztosított szerepel bármilyen kormányzati vagy rendőrségi adatbázisban, melyben tényleges vagy feltételezett terroristaként, terrorista szervezet tagjaként, drogfutárként vagy nukleáris, vegyi vagy biológiai beszállítóként szerepel.”

Ezeknél életszerűbb helyzetek is vannak azonban, amelyekbe a magyarok is bármikor belekeveredhetnek. Nincs kártérítés, ha valaki felvonulás, sztrájk, tüntetés, terrorcselekmény vagy éppen munkahelyi rendbontás során sérül meg, vagy valamilyen egyéb kárt szenved – hívja fel a figyelmet a Biztositas-kalkulator.hu.

utasbiztositas-gyerek-tabor-nyaralas-hegyi-erdei-kirandulas-olcso-balesetbiztositas-kulfold

Nyári táborok balesetbiztosítás nélkül - biztosítás gyerek nyaralás, tábor

Nyári táborok balesetbiztosítás nélkül

A Biztositas-kalkulator.hu a gyerekekért kampányol

A táborozó, kiránduló gyerekek biztonságáért kampányol egy biztosítási alkusz cég, mert ezekben a napokban is iskolai csoportok százai indulnak el akár külföldre is utasbiztosítás nélkül. A Biztositas-kalkulator.hu szakértője szerint a szülők és tanárok közös felelőssége, hogy a gyerekeknek legyen mindenre kiterjedő, pár száz forintos utasbiztosításuk, illetve a belföldön táborozóknak balesetbiztosításuk. Ezek nélkül a külföldi kórházi kezelés, vagy az itthoni rehabilitáció akár több millió forintba is kerülhet. Az alkusz cég felelőtlenségnek tartja, hogy a hazai nyári táborokat is biztosítás nélkül szervezik.

Tanulók ezrei indulnak többnapos külföldi osztálykirándulásokra is úgy, hogy az aprólékosan, gondosan összeállított programból és útipoggyászból csupán az utas- vagy balesetbiztosítás hiányzik. Ez a szülők, utazás- és táborszervezők figyelmetlensége, mit több felelőtlensége – hívja fel a figyelmet a Biztositas-kalkulator.hu. A gyerekek biztonságáért kampányoló Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint nem csoda, hogy meglepte a szülőket a napokban egy budapesti iskola testnevelő tanára, aki a külföldre tervezett osztálykirándulást megelőző szülői értekezleten kijelentette: fel sem szállhat a buszra az a gyerek, akinek nem lesz az indulásra utasbiztosítása. A tanár elmagyarázta: nem akar kockáztatni, nem szeretné, ha pár száz forint spóroláson múlna egy sérült gyerek gyors, szakszerű és teljes orvosi ellátása. Volt már olyan eset a pályafutása alatt – mondta –, hogy egy rosszul törött kart csak azért nem operáltak meg helyben, mert a több százezer forintos beavatkozásra nem volt pénzügyi fedezet, nem volt biztosítás. Begipszelték a gyerek karját, s hazaküldték operáltatni azzal a megjegyzéssel, hogy itthon minél előbb kapja meg a szükséges beavatkozást, mert csak akkor lesz teljes a gyógyulás. Az említett tanár azóta ragaszkodik a gyerekek biztosításához.

Jó lenne, ha a fenti szemlélet általános lenne, véli a szakértő, hiszen az említett eset csak egy csonttörés volt, ám ez is végződhetett volna akár maradandó károsodással is, ha nem érnek haza időben a gyerekkel – szögezte le Németh Péter. Az alkusz aki több példát is tud arra, amikor viszont egy súlyos sérülés miatt nem lehetett a beteget hazaküldeni műtétre, helyben kellett elvégezni, s mivel a sérültnek nem volt biztosítása, az orvosi beavatkozás több százezer forintos számláját az itthoni címére postázták. És végül be is hajtottak. Ezen a téren ugyanis a külföldi egészségbiztosítók nem ismernek tréfát, hazai cégekkel könyörtelenül behajtatják az utolsó fillérig az orvosi beavatkozás költségeit. Akkor is, ha a család teljes vagyona rámegy.

Németh az éppen kezdődő nyári táborok dömpingkínálatából, a jobbnál jobb – és valljuk be, egyre költségesebb – programok mellől is hiányolja a biztosítást, amit akár feltételként is szabhatnának, vagy helyben kötéssel felkínálhatnák a szervezők.  A szakértő nem vonja kétségbe a szervezők rátermettségét és hozzáértését, ám a profizmus hiányát mutatja, hogy ezt a feltételt kihagyják a biztonsági részletekből. A Biztositas-kalkulator.hu szakértője szerint még mindig kevesen gondolnak arra, hogy az itthoni baleset ellátása és a kórházi kezelés ugyan nem kerül plusz pénzbe, de a súlyosabb eseteket követő rehabilitáció horribilis pénzt emészt fel, amire már csak egy baleset- vagy a külföldi utakon az utasbiztosítás nyújt fedezetet, akár több millió forintig is. Tapasztalatok szerint a szülők számára már csak a bajban derül ki, hogy az alanyi jogon járó tanulóbiztosítás a töredékét sem fedezi annak a költségnek, ami egy balesettel jár.

A Biztositas-kalkulator.hu -nál úgy vélik, a gyerekek érdekében szembesíteni kell a pedagógusokat és a szülőket is azzal a kockázattal, ami a baleset- vagy az utasbiztosítás nélküli nyaraltatással, táboroztatással, osztálykirándulással jár – jelentette ki a szakértő. Az alkusz ezért országos kampánnyal, az ügyfeleiknek küldött közvetlen levélben is felhívja a figyelmet ennek a fontosságára. Jó lenne, ha az útra induló iskoláscsoportoknak kötelezővé tennék a biztosítást is, hogy egy gyerek egészsége ne pár száz forinton múljon – véli a Biztositas-kalkulator.hu.  A biztosításkötéshez nem kell külön szakértelem, az interneten, akár pár kattintással, néhány perc alatt ki lehet választani – az alkuszok oldalán az összes biztosító kínálatából – a megfelelőt – hívja fel a figyelmet a Biztositas-kalkulator.hu kommunikációs igazgatója.

ingatlan-lakasbiztositas-haz-viharkar-biztositas-lakascasco

Viharkárok, amiket biztosan nem térít meg a biztosító - lakásbiztosítás, ház biztosítás, vihar biztosítás, lakás CASCO

Sokba kerül most a feledékenység

Sokaknak csalódás lesz a vihar utáni kártérítési összeg, hiába van biztosításuk – jelezte az első kárbejelentési roham után a Biztosítás-kalkulátor.hu. Kiderült, sokan elbukják a tetőtérben, vagy az ingóságokban keletkezett százezres károkat, mert az idő közbeni vagyongyarapodásra a tulajdonos nem terjesztette ki a biztosítása fedezetét.

Nagyüzem van a biztosítási alkuszoknál is, megállás nélkül érdeklődnek a viharkárosultak, hogy szerződésük alapján, milyen kártérítésre számíthatnak. A Biztosítás-kalkulátor.hu-nál tudakozódóknak csaknem a fele csalódottan távozik az ügyfélszolgálattól, rendre kiderül ugyanis, hogy a remélt összegnek csupán a töredékét fogja kifizetni a biztosítójuk. Egészen egyszerűen azért, mert sok tételt nem tartalmaztak a régebbi szerződések, megújításra, aktualizálásra – például az időközben megépített garázs bejelentésére – pedig nem gondoltak az emberek – magyarázza Németh Péter, a cég értékesítési igazgatója, a bejelentési dömping első napjának tapasztalatai alapján.

A szakértő példaként említi az elmúlt napokban a nyitott ablakon keresztül bezúdult esőben tönkrement drága laptopot, a villámcsapás okozta áramszünet miatt leolvadt hűtő tartalmát, a vízzel elöntött garázst, a jégverte kerti bútorokat, vagy akár az újonnan beépített tetőtérben, melléképületekben keletkezett károkat, amelyekre a biztosító esetleg be sem fogadja a kárigényt. Legalábbis azoktól az ügyfelektől biztosan nem, akik nem terjesztették ki a biztosításaik fedezetét az időközben történt fejlesztésekre, ingósági extra gyarapodásokra. Ezeken most nagyot lehet bukni. És ez igaz minden tételre, amely nem szerepel a szerződésben – magyarázza Németh, leszögezve: ez egyáltalán nem a biztosítók hibája. A társaságok ugyanis bizonyos értékkövetést maguk is végrehajtanak, ami azt jelenti, hogy például a 20 évvel ezelőtti tévéket egy átlagos mai forgalmi értéken beárazzák a kártérítéshez, de más értékgyarapodást – mint a fent felsorolt esetek – nem kalkulálhatnak be maguktól, azokat utólag be kell vetetni a szerződésekbe, ha azt akarjuk, hogy fizessen rá a biztosító – magyarázza Németh. A szerződések megújítása az esetek többségében nem eredményez jelentős díjemelést, hanem a korábbinál jóval szélesebb körű szolgáltatást. Az értékkövetésnek ilyenkor, a vihar utáni zárszámadáskor van felbecsülhetetlen fontossága és értéke – állítja tapasztalatok alapján.

Tavaly a viharkárokra összesen csaknem 1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, s a meteorológiai előrejelzést figyelve idén is erre a nagyságrendre lehet készülni. De a külföldi híradások komoly árvizekről, elzárt kis falvakról, földcsuszamlásokról és emberáldozatokról szólnak, így ha ezek a viharok is elérik hazánkat, komolyabb problémával is szembenézhetünk.

utasbiztositas-kotes-online

Biztosítás: ne bízz vakon a bankkártyádban! - Utazik a magyar – biztosítás nélkül

Kockázatos vakon megbízni a bankkártyás utasbiztosításokban külföldön, ezek többségét ugyanis valamilyen módon, például egy kinti vásárlással be kell élesíteni ahhoz, hogy működjön a szolgáltatás – állítja a Biztositas-kalkulator.hu független biztosítási alkusz cég. De van olyan bank, amelyiknél előre be kell jelenteni a kiutazást, mert csak így lép életbe a pluszszolgáltatás, amely egyébként sokkal szűkebb körű fedezetet nyújt a balesetekre, mint egy külön kötött utasbiztosítás. Évente több millió magyar utazik külföldre, de csak minden harmadiknak van valamilyen biztosítása.

Még mindig nem természetes a magyarok körében az utasbiztosítás, akkor sem, ha külföldre indulnak – állítja tapasztalatok és az utazási szokások áttekintése kapcsán Németh Péter,  a Biztositas-kalkulator.hu független biztosítási alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója. Az alkusz több biztosítótól és a felügyeletüket gyakorló Magyar Nemzeti Banktól kapott adatok alapján is állítja: a külföldre utazó több millió magyar közül csak minden harmadiknak van utasbiztosítása. Vagyis: a hazai utasok többsége nem tartja reális veszélynek a kinti balesetet, azzal pedig végképp nem számol, hogy egy bagatell, de szükséges orvosi beavatkozás – fogászat, sebek ellátása, kezelése, stb. – is végül több százezer forintra rúghat. Egy kórházi ápolás, netán műtét végösszege elérheti az egymillió forintot is – súlyosabb esetben ennél is többet –, amelyet a külföldi egészségügyi ellátók előbb, utóbb akkor is behajtanak a páciensen, ha nincs biztosítása.

 Tapasztalat az is, hogy a külföldre utazók egy része legalább gondol a biztosításra, igaz, hátra is dől kényelmesen azzal, hogy a bankkártyájához „jár” ez a szolgáltatás. Azt azonban csak elenyészően kevesen tudják, hogy ez a plusz többnyire csak akkor lép életbe külföldön, ha egy ottani, bármilyen tranzakcióval – kártyás vásárlással vagy pénzfelvétellel – beélesíti a tulajdonosa. Úgy tűnik azonban, hogy bankja válogatja, miféle módon garantálja a kártya mellé az utasbiztosítást. Van, amelyik elvárja, hogy indulás előtt jelentse be a kártyatulajdonos az úti célt és az ott töltött időt is – napra pontosan -, s erre az időtartamra kiállít egy igazolást, mert csak így működik az utasbiztosítás. A bakkártyás biztosítás praktikus szolgáltatás, ám a tapasztalatok alapján úgy tűnik, a beélesítésről külön, minden utazás alkalmával gondoskodni kell – állítja Németh. A Biztositas-kalkulator.hu szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy teljes körű biztonságot – számtalan helyzetre kártérítést és fedezetet nyújtó szolgáltatást – csak a klasszikus, külön megkötött utasbiztosítás nyújt, s nem kerül többe, mint a nyaralás idejére tervezett napi 1-2 korsó sör.

A Biztositas-kalkulator.hu elemezte az eddig beérkezett utaspanaszokat is, s kiderült, a megkötött biztosításokhoz képest elenyészően kevesen kifogásolják a szolgáltatást. Az MNB felügyeleti osztályánál nyilvántartott bejelentésekben az ügyfelek jellemzően a kárigények elutasítását, a kártérítések mértékét, valamint a poggyász,- és útlemondási biztosításokra vonatkozó ügyfél-tájékoztatást kifogásolják – tudta meg a Biztositas-kalkulator.hu.  Ennek kapcsán Németh felhívja a figyelmet: valamennyi utasbiztosítási szerződés tartalmaz olyan helyzeteket, amelyekre a biztosító nem nyújt szolgáltatást vagy további „fedezeti limiteket” rögzíthet, és bizonyos esetekben az önrész vállalását is kikötheti. A napjainkban egyre jellemzőbb terrortámadásokra viszont már a legtöbb biztosítónak van ajánlata. Olyan országokra azonban, ahová a magyar hatóságok hivatalosan nem ajánlják a kiutazást, egyetlen biztosító sem szerződik.

Az egyéni utasbiztosítások mellett a fogyasztók igénybe vehetik az Európai Unió területén érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál díjmentesen kiváltható EEK azonban csak korlátozottan – elsősorban sürgősségi ellátásra – használható, s azt kizárólag a helyi társadalombiztosítási szervvel szerződött szolgáltatók fogadják el.

lakasbiztositas-lakascasco-viharkar-villamcsapas

Sokba került a nyár - Szuperviharok, extrém káresetek - ezért kell lakásbiztosítás, lakáscasco

Minden eddiginél több autó rongálódott meg idén a nyári szuperviharokban, percek alatt keletkeztek százezres nagyságrendű károk, jelentős részük szabadban álló vagy éppen úton lévő járművekben. A káresemények összegzése során kiderült, az autóikkal mostohábban bánnak a magyarok, mint az ingatlanokkal, ugyanis míg az utóbbiak közel 80 százalékára van biztosítás, a forgalomban lévő autóknak alig több mint egyharmadára kötöttek teljes körű védelmet nyújtó cascót. Különösen a luxusautókon spórolnak a tehetősebbek, ebben a kategóriában legfeljebb minden hatodik, hetedik járműre van a kötelezőn kívül casco is.

Minden eddiginél több autó rongálódott meg a nyáron a szuperviharok, orkánerejű szelek következtében, vagy az esőzés miatti özönvízben, sártengerben. Biztosítási szakértők egybehangzó tapasztalata szerint a pórul járt járművek jelentős részére nem volt casco, csak kötelező biztosítás, ami az ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet. Vagyis, a javíttatáskor a tulajdonosnak kellett állnia a cechet – összegezte a különösen viharos nyár autós káreseményeinek tapasztalatát Németh Péter. A Biztosítás-kalkulátor.hu értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az ingatlanok biztosítása, ha lassan is, de egyre természetesebb lett Magyarországon, ám a járművekén változatlanul spórolnak az autósok. 

Annak ellenére, hogy a kocsijukat legtöbben a vagyontárgyaik között az első helyen említik, legfeljebb csak minden harmadikra van a kötelezőn kívül casco biztosítás is. A szakértő tapasztalata szerint a nyári viharok károsultjainak a többsége azt sem tudta – és vélhetően sokan mások sincsenek tisztában vele -, hogy a közterületeken, vagy egy hirtelen viharban kialakult tömeges karambol során bekövetkezett károkért ki, mikor felelős, ki köteles helytállni a javíttatáskor. Kiderült – ismét –, hogy az autósok többségének fogalma sincs arról, ki fizeti ki a javíttatás költségeit, ha a tomboló viharban kidőlt fa egy kocsira esik, vagy éppen egy lerepülő tetőcserép, netán egy szélben felkapott kuka találja el a szélvédőt. Németh szerint az ilyen eseteknek, ha van is egyáltalán felelőse, általában soha nem kerül elő, a kár a tulajdonos nyakán marad, s ha nincs cascója, akkor csak magára számíthat. 

A hazai biztosítási szakma némi értetlenkedéssel tapasztalja, hogy miközben Magyarországon is egyértelműen erősödnek és egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek, az autósok csaknem fele úgy gondolja, neki még mindig nem éri meg havonta néhány ezer forintos cascót kötni. A szakértők azt is látják, hogy van egy szűk réteg, amely éppen, hogy csak elő tudja teremteni az üzemeltetés és a kötelező biztosítás költségét és nem futja cascóra. Ők kénytelenek kockáztatni, s csak a szerencséjükben bízni. De éppen ők azok, akiknek ha az említett okok miatt lerobban az autójuk, akkor hosszú ideig nem is tudják megjavíttatni. Ennél érdekesebb és némileg érthetetlenebb a luxusautók tulajdonosainak a magatartása. Ebben a kategóriában ugyanis legfeljebb minden hatodik autóra van casco, holott, éppen ezekben a tízmilliós értékű járművekben a legdrágább a legkisebb javíttatás is – véli Németh.

Annak hatására, hogy egyre többet hallani viharban földönfutóvá lett családokról, amelyeknek minden vagyonát elvitte a víz, esetleg elégett a villámcsapás okozta tűzben vagy a bezúduló sár tette tönkre minden ingóságukat, sokan korszerűbbre, jobb minőségűre, váltották a régi lakásbiztosításaikat, miközben az autóra a mai napig nem fordítanak ennyi figyelmet. Pedig idén is sok autóban okozott kárt a váratlanul, nagy erővel leszakadó jégeső, és sokan karamboloztak a hirtelen jött orkánerejű szélben, zuhogó esőben – összegezte a leggyakoribb eseteket Perger Kálmán, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Gépjárműbiztosítási Üzletágának vezetője. Az igazgató szerint ilyenkor nem ritka, hogy totálkárossá válik egy autó. Ezekre a kötelező biztosítás egyáltalán nem, csak a teljes körű casco nyújt fedezetet – szögezi le Perger. A biztosítási szakemberek azonban azt is tapasztalják, hogy az autósok jelentős része még csak nem is tájékozódik a casco-díjakról, s látatlanban is vállalhatatlanul drágának tartja.  Holott ma már a casco-szerződésekért is óriási verseny van a biztosító társaságok között: igyekeznek minél jobb szolgáltatást a lehető legolcsóbban eladni.

nyugdijbiztositas

A fiatalok reálisnak tartanak egy nyugdíjkatasztrófát

Döbbenetes nyugdíjkörkép

Hihetőnek tart egy esetleges nyugdíjkatasztrófát a fiatalok többsége, ezért sokan nem is számolnak elfogadható időskori állami ellátással. A mostani idősebbek közül viszont sokan úgy gondolják, nyugdíjasként is dolgozniuk kell vagy pénzzé kell majd tenniük az évtizedek alatt megszerzett értékeik nagy részét, hogy meg tudjanak élni – közölte gyors, nem reprezentatív felmérésének eredményét a Biztosítás-kalkulátor.hu.

Negatív demográfiai változások miatt Magyarországon akár 1-2 évtizeden belül hárommillió olyan inaktív nyugdíjas korú – és krónikus betegségben szenvedő – ember lesz, akinek az ellátását az országnak valahogyan meg kell majd oldania – vonták a következtetést minisztériumi szakértők a hazai népesedésváltozás negatív folyamatából. A Biztositas-kalkulator.hu ennek kapcsán kérdezte ügyfelei egy részét a várható helyzetről. A nem reprezentatív gyors felmérés lesújtó eredménnyel zárult: a megkérdezett fiatalok lemondtak a nyugodt nyugdíjas évekről, már a 35-40 évesek is számolnak a kockázattal, hogy olyan minimális nyugdíjjáradékot kapnak majd – a korhatár kitolása miatt egyre idősebb korukban -, amiből szinte lehetetlen lesz megélni. A válaszadók nagy többsége reálisnak tartja az esélyét egy hazai nyugdíjkatasztrófának, amelyet a hivatalos előrejelzések szerint szakemberek is jeleztek.

A beszélgetések során kiderült, a fiatalok többsége irigyli az utazgató nyugati turistákat, akiknek – szerintük – futja a nyugdíjukból akár egész télre máshová költözni, s a hideg tél elmúltát valami kellemes mediterrán vagy nyári égöv alatti országban kivárni – ismertette az ügyfelekkel való beszélgetésből is levont friss tapasztalatokat Németh Péter. A Biztosítás-kalkulátor.hu értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint a megkérdezettek többsége meglepődött az információn, miszerint a magyar átlagnyugdíj most 120 ezer forint, s például a sokat utazó, irigyelt angoloknak is mindössze 20 ezer forinttal több időskori járulékból, hetente 121 – vagyis havonta 484 – euróból kell megélniük. A nemzetközi összehasonlításból az is kiderült, hogy egyetlen közeli országban sincsenek csillagászati nyugdíjjáradékok, bár tény, hogy például az osztrák és a holland kisnyugdíjasoknak 302 és 334 ezer forintnak megfelelő járadékot kell beosztaniuk, míg Olaszországban több millió nyugdíjas él a szegénységi szint alatt – hivatkozott nemzetközi összehasonlító adatokra a szakértő.

Németh szerint meglepő azonban az is, hogy a magyar fiatalok közül egyre többen tudják, az irigyelt külföldi nyugdíjasok nem az állami járadékból élnek gondtalanul, hanem abból, amit fiatal korukban valamilyen szervezett, biztonságos formában félretettek erre az élethelyzetre. Magyarországon azonban az öngondoskodási forma éppen csak éledezik, s elsősorban a középkorúak érdeklődnek iránta – szögezi le a szakértő.

Azoknak az idősebbeknek viszont, akik eddig nem tartalékoltak valamilyen formában a nyugdíjas éveikre, már nincs is idejük hosszas öngondoskodási programba fogni. Őket is kérdezte a Biztosítás-kalkulátor.hu, s kiderült, legtöbben keserűen arra készülnek, hogy az évtizedek során megszerzett értékeiket – kényelmes ház, autó, nyaraló, stb. – el kell majd adniuk, kénytelenek lesznek feladni a megszokott kényelmet. Sokan abban is biztosak, hogy nyugdíjasként is dolgozniuk kell, ha nem akarnak kuporgatni, nélkülözni.

kgfb

Húzós változások a kgfb-ben - Akár 5 milliót is bevasalhat a biztosító

Drasztikusan nőtt a kártérítés címén bevasalható összeg: az eddigi másfél millió helyett  5 millió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet. Több ponton jelentősen változtak a kötelező gépjármű felelősség-biztosításra igénybe vehető kártérítés feltételei, s mivel vélhetően a korábbinál nagyobb erőkkel fogják behajtani az akár több százezresre duzzadt úgynevezett fedezetlenségi díjat, érdemes mindenkinek átnéznie befizette-e rendszeresen a kötelezőjét – figyelmeztet a Biztositas-kalkulator.hu.  

Érdemes figyelmesen tanulmányozni a napokban a biztosítóktól érkező értesítőket, ezekben ugyanis éppen mostanában a kgfb-vel összefüggő törvényi változásokról értesítik az ügyfeleket – hívja fel a figyelmet Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu független biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint annak ellenére is hasznos lenne mindenkinek „átrágnia” magát a tájékoztatón, hogy annak bizonyos pontjai a laikusoknak bizony nehezen értelmezhetőek és érthetőek. A számok azonban beszédesek és mindenki számára egyértelműek lehetnek. Az minden figyelmes ügyfélnek feltűnik ezekből a tájékoztatókból, hogy az eddigi másfél millió forint helyett idén akár már 5 millió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, pontosabban „a vezetői képességekre hátrányosan ható szer” hatása alatt okoz nagy kárt. Ebben a tételben két újdonság is van: a jelentősen megemelt felső limit, valamint a "hátrányosan ható szer", amely idén januártól felkerült a kizáró okok listájára – figyelmeztet Németh.

A változásokkal kapcsolatban hasznos lehet legalább annyit már most is megjegyezni, hogy az extrém nagy dologi károknál csökkent a kártérítési limit, vagyis, ebben a kategóriában kevesebbet fizetnek kgfb-re a biztosítók, a személyi sérülések után adható kártérítést viszont némileg megemelték. A törvényi módosításban újdonság az is, hogy a fedezetlenségi díjat – amikor az autós nem fizeti a kötelezőjét – a korábbi korlátlan helyett idéntől már csak 5 évig visszamenőleg szedhetik be a biztosítók. Németh szerint elképzelhető, hogy az időkorlát miatt még több társaság fogja bírósági úton behajtani ezt a fajta „kintlévőséget”, ezért érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt. A kihagyásnak ugyanis húzós következményei vannak, amitől a biztosítók nem tekintenek el.

A 25 biztosítóval szerződött alkusz cég szakértője felhívja a figyelmet: a kgfb- módosítás minden pontja fontos lehet, nagy meglepetést okozhat, mert adott esetben érzékenyen érintheti a pénztárcákat is. A Biztositas-kalkulator.hu -nál felkészültek rá, hogy az ügyfelek számára kissé nehezen érthető változtatásokat köznapi nyelvre fordítják azok számára, akik ezt igénylik.   

 

Gondatlanságra nincs kártérítés

Hétvégi házak veszélyben

A szokásosnál csaknem egy hónappal korábban kezdődik a biztosítóknál a tavaszi dömping, a hétvégi házakban télen esett károk bejelentése. A korai szezonnyitással arányosan idén hamarabb kezdenek „dolgozni” a besurranó tolvajok is – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. A Biztositas-kalkulator.hu emlékeztet: a kártalanítási igényt az „észleléstől” számított öt napon belül jelezni kell a biztosítónál, de nem árt fényképet is készíteni a tapasztaltakról, s tanácsos mielőbb megkezdeni a kármentést. Van néhány káreset, amire a legjobb biztosítás sem fizet.  

Szokatlanul korán, már a hétvégén benépesültek a nyaralóövezetek, sokan ezekben a napokban ellenőrzik idén először, rendben van-e a télre lezárt ház. Most derül ki, ha feltörték, elfagyott a vízvezeték, betört a pincébe a talajvíz, rádőlt a tetőre a szomszéd fája, vagy éppen szétfagyott a teraszon hagyott kerti bútor. Márpedig, sokéves tapasztalatok szerint átlagosan minden tízedik nyaraló megrongálódik télen – mondta Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu független biztosítási alkusz kommunikációs igazgatója figyelmeztet: a kárt a lehető leggyorsabban jelenteni kell, az észleléstől számított ötnapos határidőt ugyanis szigorúan veszik a biztosítók. A szakértő szerint nem árt azonnal fotókat is készíteni a tapasztaltakról, s ajánlott a kármentést is a lehető legrövidebb időn belül megkezdeni. Ez azért fontos, mert megtagadhatják a kártalanítást a biztosítók azoktól, akiknél azt gyanítják, a halogatással próbálnak tovább rontani a helyzeten, s felsrófolni a kártérítési összeget.

Van azonban néhány eset, amikor a legjobb biztosítás sem fizet – hívja fel a figyelmet Németh. Ilyen például az, ha a károsultnak a régóta korhadt saját fája dőlt a házára, mert nem vágta ki időben vagy szétfagyott a műanyag kerti bútor, amit egész télre a teraszon hagyott. Továbbra sem fizetnek a biztosítók a talajvíz okozta károkért, igaz, azokra az ingatlanokra, amelyek nyilvántartott belvizes területre épülnek, biztosítást sem lehet kötni.

Biztositas-kalkulator.hu tapasztalatai szerint a nyaralók télen évek óta célpontjai a betörőknek, akik kifigyelik, melyik házban hagytak hosszú hónapokra őrizetlenül értékeket – drága tévét, festményeket, stb. – a tulajdonosok. A kártérítési igény bejelentésekor a biztosító minden körülményt megvizsgál, kiemelten figyeli azt is, hogy a károsult előzőleg mindent megtett-e a biztonságáért. Fontos szempont – egyebek között -, hogy van-e rács, megfelelő zár vagy esetleg riasztó a házban. Becslések szerint a hétvégi házak jelentős részére még mindig nincs biztosítás, amit most még a szezonnyitás előtt érdemes lenne pótolni.

Németh Péter szerint a korai szezonnyitás miatt hamarabb kezdhetnek „dolgozni” a besurranó tolvajok is, akik éppen ebben az időszakban kifigyelik, melyik nyaralóba kezdik visszahordani a télre biztonságba helyezett értékeket, amelyeket aztán ismét hetekre magára hagynak a nyaralótulajdonosok. Az alkusz szakértője szerint most még nem késő egy mindenre kiterjedő nyaralóbiztosítást kötni, amely a szezonra garanciát nyújt az esetleg szükséges értékpótlásra.  

baleset-alkoholfogyasztas-biztositas

Ötmilliós húsvéti pálinkázás - Nem éri meg: egyetlen kupica elviheti a kártérítést

Idén már akár ötmillió forintba is kerülhet - az eddigi másfél helyett – néhány kupica húsvéti pálinka, ha annak a hatása alatt okoz valaki különösen nagy kárral járó közúti balesetet.  A biztosítók ugyanis nemcsak kategorikusan kizárják a kártérítésből az ilyen vétkeseket, hanem még az általuk okozott kárt is behajthatják rajtuk, a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás idei változása miatt akár ötmillió forintig is – figyelmeztet egy biztosítási alkusz a húsvétkor szokásos országos rokonlátogatási invázió beindulása előtt.

Az eddigi másfél millió forint helyett idén akár már 5 milliót is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, egészen pontosan „a vezetői képességekre hátrányosan ható szer” hatása alatt okoz másoknak különösen nagy anyagi kárral járó közúti balesetet – figyelmeztet a húsvét kapcsán a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás (kgfb) idei változására Németh Péter. A huszonöt biztosítóval szerződött Biztositas-kalkulator.hu - CLB Független Biztosításai Alkusz Kft. – a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének a tagja – értékesítési és kommunikációs igazgatója azt is leszögezi, hogy nemcsak a hatóságok, hanem a biztosítók is szigorúan büntetik az ittas vezetőket: egyértelműen kizárják a kártérítésből azokat, akik túllépik az általuk megszabott 0,8 ezrelékes befolyásoltságot. Ez az állapot akár 1-2 pohár bor, vagy két üveg sör legurítása után is bekövetkezhet. Az ilyen állapotban másoknak okozott kárt viszont – különösen, ha sokmilliós tételről beszélünk – a kgfb sem tolerálja, ötmillió forintig behajthatják a vétkesen azt, amit a károsultnak ki kellett fizetniük.

És téved, aki azt gondolja, hogy gondosan jár el, ha húsvétkor, éppen az iszogatás miatt nem autóval, hanem inkább biciklivel megy locsolkodni, mondván, néhány kupica után nem tanácsos volán mögé ülni. Így viszont kerekezni sem tanácsos – szögezi le a szakértő -, hiszen ittasan ez legalább annyira veszélyes a közutakon, mint autót vezetni. És abban se bízzon senki, hogy azzal megúszhat egy balesetet, ha „csupán” miatta történt, de ő maga nem volt közvetlenül részese az eseménynek. A következményt, az anyagit és akár a büntetőjogi felelősséget is mindenképpen viselnie kell – figyelmeztet Németh. Vagyis, ha egy józan, vétlen sofőr azért keveredik balesetbe, mert hirtelen elé kacsázik egy részeg kerékpáros, vagy elé tántorog egy gyalogos, előfordulhat, hogy őket terhel minden felelősség, s az okozott kárt akár bírósági úton is behajthatják rajtuk – figyelmeztet a szakértő.

A Biztositas-kalkulator.hu tapasztalatai szerint a biztosítók az utóbbi időben különösen megfontoltak, alaposan megnézik, miért, mennyi kártérítést fizetnek, fizetnek-e egyáltalán. Előfordulhat, hogy a kötelező biztosítás terhére egy egyszerű javítási engedélyt is csak soká, akár egy-másfél év múlva adnak ki, ha a kártérítési „jogalap” kivizsgálása nagyon elhúzódik. Hatványozottan igaz ez olyan problémás esetekre, amelyek nem teljesen „tiszta” körülmények között történtek. A vizsgálati idő végéig a kötelezőre egyetlen fillért sem fizet a biztosító. Ilyenkor két megoldás van: saját zsebből javíttat a tulajdonos, bízva abban, hogy utólag megkapja a pénzt, vagy a casco terhére teszi ezt – feltéve, ha van neki –, amit a biztosítók majd utólag rendeznek egymás között.  Az ittas károkozónak egyébként a cascóban, a beleset-, sőt az életbiztosításban sem érdemes bíznia, mert nincs az a jó szerződés, amely a részegekért, vagy akár csak a szalonspiccesekért, sőt, újabban a kábítószer hatása alatt állókért helytállna. Őket semmi nem védi. Vagyis, nem érdemes engednie a kísértésnek és koccintgatnia annak, aki kocsival, kerékpárral vagy motorral megy locsolkodni – összegzi Németh.

automuszakiallapota-biztositas

Százezrekbe kerülhet a párnapos tél

Sokba kerülhet – és persze balesetveszélyes is – ezekben a téliesre váltott napokban nyári gumival autózni, mert a biztosítók a kártérítés elbírálásakor mérlegelhetik, megfelelő műszaki állapotban volt-e a balesetet okozott jármű. Márpedig a lekopott nyári gumi a hóval borított utakon nem megfelelő műszaki állapot, s ezzel el lehet bukni a kártérítést, akár több százezer forintot is – figyelmeztet egy biztosítási alkusz.

Sokakat felkészületlenül ért az extrém áprilisi időjárás, a behavazott utakon az autósok jelentős része nyári gumival közlekedetett, s nem egy közülük balesetet is szenvedett. Már az első napon tetemes a kár, a felmérések szerint akár több tízmillió forint is lehet. A hirtelen jött hó, szél és elfagyás a biztosítókat is meglepte, nem gondolták, hogy áprilisban néhány napig ismét zömében téli káresetekkel kell foglalkozni. Márpedig már tegnap megindult a roham: rengeteg autós jelentkezett a biztosítójánál kártérítésért – közölte a CLB - Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkusz. A cég kommunikációs igazgatója, Németh Péter azonban figyelmeztet: annak ellenére, hogy a biztosítók igyekeznek eleget tenni az elvárásoknak, s megtérítenek minden jogos kárt, vitathatják a nyári gumik miatti balesetek során keletkezett anyagi veszteség kifizetésének a jogosságát. A kártérítés egyik feltétele ugyanis az, hogy a jármű műszaki állapota megfelelő legyen. Márpedig a nyári gumi, a havas téli utakon nem számít megfelelő műszaki állapotnak – szögezi le a szakértő. Német szerint most csak a biztosítók jóindulatán múlik, méltányolják-e az extrém körülményt, s fizetnek-e azoknak is, akik nem az „útviszonyoknak megfelelően”, vagyis, a havas úton nyári gumival közlekednek – szögezi le a szakértő. Németh szerint ezért azoknak, akik már lecserélték a téli gumikat, még néhány napig nem tanácsos autóval útra kelni, mert súlyos árat fizethetnek a meggondolatlanságért. A szakértő emlékeztet: a Biztositas-kalkulator.hu többször is felhívta a figyelmet az extrém időjárási szélsőségekre, amelyek miatt egyre több ügyfél, egyre gyakrabban szorul biztosításra.

lakasbiztositas-ekkor-nem-fizet-viharkar

Vihar: brutális károk

Villámcsapás ért? Most ezért is fizethet a lakásbiztosításod

Akár a kizárólag személyi sérülést okozó villámcsapásra is fizet egy jó lakásbiztosítás - hívja fel a figyelmet a Biztositas-kalkulator.hu, az állandósulni látszó szélsőséges időjárás, az elmúlt napokban tapasztalt brutálisan nagy viharok és kiugróan nagymértékű károk kapcsán. Becslések és híradások szerint a viharok a kisebb falvakban okozzák a legnagyobb veszteséget, s a szerencsétlenül jártak nagy többségének semmilyen biztosítása nincs.

Nagyüzem van a biztosítóknál, az elmúlt napokban ugyanis kimagaslóan nagy rombolást hagyott maga után a tomboló szél, a szakadó eső, a hömpölygő sár és a villámcsapás. Utóbbi nemcsak az épületekben tett kárt, hanem embereket is elért, személyi sérülést okozott. Csak kevesen tudják: akár egy szimplának látszó lakásbiztosításban is lehet olyan tétel, amely erre az esetre - vagyis, akár kisebb sérüléssel járó villámcsapásra - is fizet kártérítést. Még az a kerekesszékbe kényszerült nő is kaphatna kártérítést a lakásbiztosítására – ha megfelelő van neki -, akiről a híradások szóltak a napokban: rádőlt egy hatalmas fa, ezért zúzódásokat, kartörést szenvedett.

Egy ingatlanra kötött jó szerződésben ugyanis nemcsak súlyos esetekre, hanem kisebb, nagyobb sérülésekre vonatkozó baleset-, egészség-, sőt akár utasbiztosítás is lehet – hívja fel a figyelmet Németh Péter, a CLB - Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkuszcég értékesítési és kommunikációs igazgatója. A kérdés csak az, hogy mikor, milyen tartalmú szerződést kötöttek az ingatlanra. Tapasztalatok szerint azonban éppen a vihartól leginkább sújtott falvakban nincs semmiféle biztosítás, de legalábbis ritka, mint a fehér holló. A nagy erővel érkező vihar egész családokat tesz földönfutóvá, s biztosítás híján a szerencsétlenül járt emberek jelentős része nem számíthat másra, csak a szomszédok, barátok, rokonok jóindulatára, alamizsnára. Miközben egy ingatlanra – egy élet munkájára – havonta már pár száz forintos díjért is lehetne biztosítást kötni, ami a szerencsétlenségben busásan megtérülne.

Sokan a biztosításon spórolnak

Általános tapasztalat szerint az anyagilag megszorult emberek első körben a biztosítást szüntetik be, a díjon próbálnak spórolni. Pedig, biztosításnak még soha nem volt akkora értéke, mint mostantól, a szélsőségesre forduló időjárás miatt.  Németh szerint most mindenkinek elemi érdeke, hogy legyen mibe kapaszkodnia, ha viszi a vihar a ház tetejét, ha rádől a fa az autóra, vagy ha elönti az utcán hömpölygő sár a pincét, a nappalit. A szakértő azt tanácsolja azonban, hogy az se dőljön hátra, akinek van valamilyen biztosítása, hanem minél gyorsabban vegye elő, s nézze – vagy egy szakértővel nézesse – át, mi mindenre van benne jótállás. Még nem késő újítani, jobbítani az elavultakon vagy megkötni egyet, ha nincs, hiszen az előrejelzések szerint az egész nyár ilyen kiszámíthatatlanul szélsőséges lesz, mint az elmúlt napokban. Igaz, az új tételek és egy új szerződés átlagosan két hét után él, de időben még így is belefér a viharos nyárba.

Ha már beütött a ménkű

A Biztositas-kalkulator.hu szakértője azt tanácsolja azoknak, akik a napokban kárt szenvednek, hogy a bejelentéseket ne halogassák, a viharkár bekövetkeztétől számított legkésőbb 3 napon belül jelentkezni kell a biztosítónál. Azzal ugyanis, ha még néhány napig víz alatt marad a pince, vagy tovább ázik a bútor a tető nélkül maradt házban, s még biztosabban tönkre megy a berendezés, nem fog több kártérítést fizetni egyetlen biztosító sem, sőt gyanús lesz a halogatás – figyelmeztet a szakértő. A biztosítók ugyanis nemcsak azt várják el az ügyfeleiktől, hogy minden lehetséges módon védekezzenek az esetleges kár ellen, hanem azt is, hogy ha már bekövetkezett a baj, haladéktalanul kezdjék meg a mentést.  

tanulo-biztositas

Ne elégedj meg a tanulóbiztosítással! - Amire a szülők nem gondolnak

Ne elégedj meg a tanulóbiztosítással! címmel országos felvilágosító kampányt indítana az iskolákban és sportegyesületekben a CLB (Biztositas-kalkulator.hu) biztosítási alkusz cég, hogy felhívja a szülők figyelmét a kiegészítő biztosítás hasznosságára. Egy felmérés szerint tanévenként átlagosan naponta hatvan általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet, s csak elenyészően keveseknek van a tanulói konstrukción kívül egyéb biztosítása is. Pedig a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért a 3 ezer forintos alanyi kártérítéssel szemben akár 25 ezer forintot is lehet kapni, havonta alig pár száz forint plusz díjért.

Nemcsak a tanév, hanem a sportszezon is megkezdődik, az iskolákban a lehetőségek tucatjaival bombázzák majd az egyesületek a szülőket és a gyerekeket; a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a kínálatban. Vélhetően az erős lobbinak is köszönhető, hogy ma már – helyesen – csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik tanuló, komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve magát a sérüléseknek. De nem kell ahhoz sportolónak lenni, hogy sérülést szenvedjenek a gyerekek, egy biztosító korábbi felmérése szerint naponta 60, általános- és középiskolás gyereket ér kisebb, nagyobb baleset az iskolákban vagy az oda-, visszaúton. Tapasztalatok szerint azonban külön biztosításra még nagyon kevesen gondolnak, a legtöbb szülő azt hiszi, a mindenre kiterjedő tanulóbiztosítással az állam megoldotta helyettük ezt a problémát. Ez nagyjából így is van, hiszen a semminél ez a konstrukció lényegesen többet nyújt, főként azoknak, akiknek a megélhetési gondok miatt valóban nem futja biztosításra. Ám még nekik is némi csalódást jelenthet a konstrukcióban kapható kártérítés összege, hiszen például a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért járó 3 ezer forint gyakran a biztosítóig tartó út benzinköltségére sem elég, nemhogy a gyerek esetleges rehabilitációjára, a szülő táppénzének a kiegészítésére, egy nagyobb korrekciós műtétről már nem is beszélve – ismertette biztosítós tapasztalatok alapján Németh Péter. A 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. - Biztositas-kalkulator.hu értékesítési és kommunikációs igazgatója egyértelműen jónak tartja, hogy egyre több családban fontos a gyerekek egészséges életmódra, sportolásra való nevelése, azt viszont továbbra is sajnálattal tapasztalja, hogy még a komoly fizikai megterhelésnek, esetleges sérüléseknek kitett sportpalántákra is elenyészően kevesen kötnek külön biztosítást a szülők. A nem sportoló gyerekek szülei közül pedig még kevesebben gondolnak arra, hogy megsérülhet a gyerek, s akkor jól jöhet egy jó kártérítés. Pedig egyre olcsóbb és egyre korszerűbbek konstrukciókat, a tanulóbiztosítási kártérítésnek a sokszorosát kínálják a biztosítók.

Magyar módi

Németh szerint a hazai biztosítási kultúrát jól jellemzi, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a gyerek havonta 5-600 forintos biztosítási költségét. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen gyakorlat.

A szakértő jónak tartaná, ha ezekben a napokban a tanévkezdéskor szokásos – egyébként dicséretes – sport-lobbi mellett a biztosításra is hangsúlyosan felhívnák a szülők figyelmét. Egy pluszszerződésben ugyanis nemcsak a csonttörésre, hanem más sérülésre is viszonylag magas kártérítést lehet kapni. Baleseti műtétre például 200 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-60 nap között - naponta 3 ezer, gyógyulási támogatás címén 100 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint is lehet a kártérítési tarifa – hívja fel a figyelmet a szakértő.   

A CLB országos tájékoztatási kampányt indít iskolákban, sportegyesületekben, hogy felhívja a szülők a figyelmét a gyerekekre köthető biztosítás fontosságára. A cég arra is rávilágít, hogy már óvodai csoportokra, iskolai osztályokra csoportos tanuló-balesetbiztosítást is lehet szerződni, évente gyerekenként már ezer forintért is. Igaz, ez alaplétszámhoz kötött, s a szülők beleegyezése is kell ahhoz, hogy az intézményvezető megköthesse a biztosítást..

A gyerekek biztonságáról szóló téma minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében a CLB várja olyan óvodák, iskolák jelentkezését, ahol szívesen vesznek egy mindenki számára érthető, természetesen ingyenes szakmai tájékoztatást - hívta fel a figyelmet Németh.

kotelezo-biztositas-kgfb-kalkulator

Kgfb: a munkaerőhiány is drágíthatja a díjat

Kgfb: a munkaerőhiány is drágíthatja a díjat

Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját (kgfb) – véli a 20 biztosító ajánlatát kínáló, Biztosítás kalkulátor olalt üzemeltető CLB alkusz cég. A november elsejétől induló kampányban kiemelkedően nagy díjugrást azonban vélhetően egyetlen biztosító sem fog bejelenteni, mert azzal ügyfelek tömegeit is elveszítheti. A biztosítási alkusz szerint a mostani új tarifákat azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január elsején, de még abban a hónapban van a fordulójuk.

Idén a biztosítási díjak terén teljesen új jelenséggel, a munkaerőhiánnyal is számolni kell a gépjárművek jövő évi kgfb díjának kialakításakor – vélik a szakértői. A 20 biztosító ajánlatát kínáló alkusz szerint ugyanis az elmúlt egy évben akár százezrekkel is nőtt az autószerelők és karosszérialakatosok fizetése, olyan nagyfokú a hiány ebben a szakmában, hogy a cégek mindent elkövetnek a meglévők megtartásáért. Ez a tény is jelentősen befolyásolja a díjak kialakítását, miközben arra is figyelnek a biztosítók, hogy ne kalkuláljanak kiugróan magas tarifát, mert azzal ügyfelek tömegeit is elveszíthetik – szögezi le Németh Péter. A cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint mindent figyelembe véve összességében 10-15 százalékos drágítás várható.

 

Mint ismert, egy 2010-ben született rendelet óta az év végi forduló már csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló – emlékeztet Németh. A biztosítóknak a tarifáikat minimum 60 nappal az érvénybe lépés előtt kell meghirdetniük. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait a november 2-ig meghirdetett tarifák alapján ismerhetik meg az érintettek. Amennyiben a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítót december 31-éig kell kiválasztani.

Németh szerint idén sem kell elhamarkodottan dönteni és az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Ezt egyébként a CLB ügyfelei a cég Biztosítás kalkulátor honlapján a novemberi kampány idején maguk is megnézhetik. Semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak a régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott ajánlatot a cég érvényesnek tekinti, s a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni. Az új díjakat viszont azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január elsején, de még abban a hónapban van a fordulójuk - figyelmeztet a szakértő.

kgfb-kotelezo-felelosseg-biztositas-arak

Kgfb: milliók értetlenkednek

3 millió autósnak átlagosan 30-40 ezer forint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) éves díja, ezért ők nem is értik a napok óta hallható 18 ezer forintos átlagtarifáról szóló híreket. Az értetlenkedés és a felháborodás jogos, a valós éves díj ugyanis a kampányban felkapottnak a sokszorosa – derül ki a Biztosítas-kalkulator.hu  első kampányösszegzéséből.

A magyarországi autósok mintegy 70 százaléka valószínűleg értetlenül kapkodja a fejét ezekben a napokban, amikor a kgfb kapcsán csak úgy röpködnek a 18 ezer forintos átlagdíjról szóló hírek. Igazuk van, ha értetlenkednek, az éves átlagdíj ugyanis nem az, amit ez a kampány sugall, hanem ennek akár a kétszerese, sőt annál több is lehet. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a BiztoCLB Független Biztosítási Alkusz Kft. - Biztositas-kalkulator.hu óriás portfoliójának adatai alapján is egyértelműen és gyorsan kiszámolható, hogy a járműtulajdonosok legnagyobb részének akár 30-40 ezer forint között van a kötelező díja. Ráadásul ők nem is válthatnak biztosítót, hiszen nem most van a fordulójuk. A CLB-nél úgy vélik, a szakma is már csak megszokásból beszél kampányról, hiszen a jelen időszakban mindössze másfél millió jármű – 1 millió személyautó és félmillió motor, pótkocsi, utánfutó, s más közlekedési eszköz – az érintett. Az ilyen kis eszközök átlagdíja 5 ezer forint körül van, így a tulajdonosaikat valószínűleg nem érdekli, hogy 15-vagy 25 százalékkal emelkedik a díjuk, mert ez éves szinten nem éri el az ezer forintot sem – magyarázza Németh Péter értékesítési és kommunikációs igazgató.

A most váltok másik része pedig flottatulajdonos, vagy olyan, többnyire idős autósokból áll, akik már minimum 7 éve nem cserélték le a kocsijukat, s a CLB - Biztositas-kalkulator.hu adatai szerint javarészt bónusz 10-ben – vagyis, igen jó besorolásban – vannak. Ők azok, akik nem használnak internetet, s vidéken laknak, ahol hagyományosan lényegesen alacsonyabbak a kgfb díjak. Így eshet meg, hogy ennek az „állománynak” az átlagdíja mindössze 18 ezer forint körül mozog, míg csaknem 3 millió autóstársuknak – akiknek már újabb és magasabb kategóriájú autójuk van, fiatalabbak, vagy nagyvárosi lakosok – az átlagdíja 30-40 ezer forint körül mozog.

A Biztositas-kalkulator.hu szakértője emlékeztet: 2010 óta mindenkinek, aki lecserélte az autóját, vagy újat vett, a vásárlás dátuma – hónapja, napja – lett a fordulója. A változás bevezetésétől eltelt 7 év alatt a magyarországi autópark csaknem kétharmada lecserélődött, így a fordulók is eloszlottak a teljes évre. Ezek alapján is bátran ki lehet jelenteni, hogy a nagy kampány nem most, hanem egész évben zajlik. Ezért a biztosítók üzletpolitikáját sem ez az időszak határozza meg – magyarázza Németh. A Biztositas-kalkulator.hu adatai szerint – is – az újkötések területén első három helyen áll a KH biztosító, az Allianz és az Union, ugyanakkor az is mérhető, hogy mennyi a saját portfolión belüli új szerződésük. Vagyis, mekkora számban forgatja vissza a saját állományát egy biztosító. E tekintetben a Biztositas-kalkulator.hu - CLB-nél az első hét után első helyen az Allianz áll, ahol 44 százalékban a régi ügyfelek kötöttek újra. Második a KH és az Union 27 százalékkal, s őket követi az Aegon 25, a Groupmama 22, a Signal pedig 18 százalékkal. A régi ügyfelek „visszaforgatása” azonban koránt sem jelenti azt, hogy ezek a biztosítók ne tartanák be a szabályt, miszerint tilos a meglévőkkel szemben kedvezőbb helyzetbe hozni az új ügyfeleket. Az ok inkább az, hogy olyan új kedvezményeket vezetnek be, amelyek a régi ügyfelekre is vonatkozhatnak, de ezeket érvényesíteni számukra is néha úgy a legegyszerűbb, ha új kalkulációt készítenek, és új szerződést kötnek.

A Biztositas-kalkulator.hu szakértői azt javasolják, hogy mindenki a saját évfordulóját figyelje és kalkulálja év közben is a díját, mert a valóság ma már teljesen más, mint amit például a most novemberi pillanatfelvétel mutathat.

lakasbiztositas-ingatlanbiztositas-hazbiztositas

Nagy buli volt, romokban a lakás? - tudnivalók lakásbiztosítás, ingatlanbiztosítás, házbiztosítás témában

Romokban a lakás a szilveszteri buli után? Összetört az autó az év utolsó éjjelén? Megeshet, hogy nem fizet a biztosító. Sokan még mindig nem tudják: a kártérítésnél a részegség kizáró ok lehet.

Szokatlanul nagy rohamra számítanak a biztosítók az év első napjaiban, idén szilveszterkor ugyanis különösen sok, a katasztrófavédők jelentése szerint a tavalyihoz képest 20 százalékkal több „eseményhez” kellett vonulniuk a tűzoltóknak, mentősöknek, rendőröknek. A közúti balesetek és lakástüzek elszenvedői vagy okozói hamarosan a biztosítókat is megkeresik a jogos kártérítésért. Már, ha jogos. Sokan ugyanis még mindig nem tudják, hogy a biztosítók megtagadhatják a fizetést, ha bizonyítottan az ügyfél részegsége miatt keletkezett a kár – hívja fel a figyelmet Németh Péter. A CLB - Biztosítás kalkulátor biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója tapasztalata szerint ezekben a napokban szokatlanul sok esetet jelentenek majd a biztosítóknak, s néhány nap múlva az is kiderül, hogy mit fizet, és mit tagad meg egyik, másik cég. Ezekben a napokban ugyanis a szokásosnál is alaposabban vizsgálják majd a körülményeket, a CLB tapasztalatai szerint ugyanis a károk egy részét erősen illuminált állapotban okozta a kártérítésért folyamodó ügyfél vagy közvetlen környezete, például a szilveszteri vendégség. A biztosítóknak joguk van minden körülményt aprólékosan megvizsgálni, s mindent figyelembe véve eldönteni, szerintük jogos-e a kártérítés. Ebből az is következik, hogy megtagadhatják a kifizetést, ha erős a gyanú, hogy az eset részegség miatt történt – magyarázza a CLB szakértője. Egészen biztos azonban, hogy egyetlen fillér kártérítést sem kap például az, aki alkoholos állapotban törte össze a kocsiját, sőt, még az esetleg a balesetben megsérült másik járműben esett kárt is a nyakába varrhatják. Ez akár 5 millió forint is lehet. 

Azoknak is kétséges lehet a kártérítés, akik az utolsó pillanatban, de mindenképpen az elmúlt 15 napon belül kötöttek ingatlanbiztosítást, esetleg éppen a szilveszterre tervezett fergeteges bulira készülődvén, „biztos, ami biztos” alapon. Ha ilyen friss szerződéssel biztosított ingatlanban keletkezett valamiféle kár az elmúlt napokban, akkor előfordulhat, hogy a biztosító az előre jelzett moratóriumra hivatkozva megtagadja a kifizetést – magyarázza az igazgató.

Németh figyelmeztet: akinek kártérítési igénye van – akár most, a szilveszterkor történtek következtébe – a lehető legrövidebb időn belül, egészen pontosan az „észleléstől” számított 5 napon belül be kell jelenteni a biztosítónál. A szakértő szerint ajánlott a kárt azonnal lefényképezni, s megkezdeni a kármentést, vagyis, az esetleg eláztatott, megrongálódott lakásból biztonságba helyezni a különféle értékeket – bútorokat, műszaki cikkeket, elektronikai berendezéseket, stb. –, mert ha ez elmarad, a szakértők némi szándékosságra gyanakodhatnak. Ez végzetes hiba lenne – figyelmeztet a szakértő.

sibiztositas-sieles-biztositas-utasbiztositas-karterites

Sokba kerülhet a sí KRESZ megszegése

Sokba kerülhet a sí KRESZ megszegése

Hegyi rendőrök felügyelik a sí KRESZ betartását, s büntetik a veszélyesen közlekedőket néhány alpesi ország hegyi lejtőin. Egy bizonyítottan felelőtlenségből, „hősködésből” bekövetkezett balesetnek egyéb húzós anyagi következménye is lehet, a biztosítók ugyanis ilyen esetben megtagadhatják a kártérítést, sőt még az esetleg másnak okozott kárt is behajthatják a vétkesen.

Tíz pontba szedte a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) a sípályákon kötelező közlekedési rendet, amelynek betartását sípályarendőrség is ügyeli – tudta meg Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója úgy tudja, egyelőre főként Olaszország sípályáin jelennek meg, s ha kell, akkor büntetnek a sítalpas egyenruhások, akik főként azt figyelik, renitens viselkedéssel nem kockáztatja-e valaki a többiek és saját maga testi épségét, biztonságát. Erre egyébként a biztosítók is kínosan figyelnek, mert kártérítés csak annak jár, aki nem önhibájából, például felelőtlenségből, túlzott hősködésből, erősen italos állapotban, netán bódító szerek hatása alatt sérül meg vagy másoknak okoz sérülést. Attól az ügyféltől ugyanis meg lehet tagadni a kártérítést, aki bizonyítottan és szándékosan kockáztatta a saját és mások testi épségét, s ennek következtében okozott balesetet. Ilyen esetben még a másnak okozott kárt is be lehet hajtani a vétkesen. Ez akár milliós nagyságrend is lehet, s örülhet, ha a sérült nem akaszt a nyakába egy olyan bírósági pert, amelyben húzós fájdalomdíjra kötelezik.

Síelés közben – is – igen gyorsan összejön a több százezer forintos, sőt milliós költségekkel járó baleset is, hiszen legtöbbször még egy egyszerű lábtöréses sérültet is csak helikopterrel lehet lehozni a hegyről és kórházba vinni. Ez önmagában több százezer forint, s akkor még nem beszéltünk az orvosi kezelésről, netán műtétről és kórházi ápolásról – szögezi le Németh Péter. Ezeket a költségeket a biztosítás fedezi. Már, ha van biztosítása a sérültnek. A biztosító ugyanis kifizet mindent, még annak a balesetnek a költségeit is, amelyet az ügyfele esetleg másnak okozott, ám utólag tüzetesen vizsgálja az esetet és mérlegeli a kártérítés jogosságát. Ekkor juthat olyan eredményre, hogy megtagadja a kártérítést, sőt még azt a kárt is behajtja rajta, amit esetleg másnak okozott. Újabban egyre gyakrabban tapasztalni, hogy valaki annyira ittas állapotban vagy - ahogy a biztosítási szakma fogalmaz - bódítószer hatása alatt síel, hogy nem ura önmagának, vagy éppen kizárólag hősködésből elzárt, tiltott veszélyes lejtőkön villogtatja tudását, s ezzel okoz bajt, netán másoknak is – szögezi le Németh. 

Ez utóbbit Egri Katalin, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének (SMSZ) elnöke is megerősítette, éppen ezért igen hasznosnak tartja a hegyi rendőrök megjelenését a sípályákon. Az egyenruhások eddig jellemzően Olaszország pályáin tűntek fel, főként azért, hogy a jelenlétükkel is emlékeztessék a síelőket: vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket a saját és egymás testi épsége miatt, a biztonság érdekében be kell tartani. Az elnök szerint is érzékelhetően egyre többen viselkednek veszélyesen a pályákon. Tapasztalata szerint újabban még a kezdők is felelőtlenül bátrabbak, mert úgy gondolják, minimális tudás és alig párnapos gyakorlat is elég a legmeredekebb pályákon, vagy éppen azon kívül, a veszélyes zónákban való lesikláshoz. De sok az olyan tapasztalt, jól síelő is, aki mások nyugalmát és biztonságát veszélyeztetve síel. Az ilyenek megfékezésére is nagyon hasznos a pályarendőrség jelenléte és a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) által összeállított közlekedési szabályzat betartatása, akár büntetéssel is. Erre joga is van a sí rendőrségnek, s beszámolók szerint, minden, általuk indokoltnak tartott esetben pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik megszegik a rendet.

Annak ellenére, hogy a  hegyi KRESZ nem tiltja az ittas állapotban való síelést, Egri Katalin szerint azt sem ártana valamilyen módon szabályozni, mert jó néhány baleset oka az ittasság.

Az elnök szerint jó lenne a hazai síoktatás minőségén is javítani, hiszen a biztonság szempontjából az sem mindegy, hogy ki, milyen alapokkal indul neki egy sítúrának – mondta Egri Katalin. Az SMSZ ezért a síoktatók számára működtet négyfokozatú képzési és továbbképzési rendszert. A szövetség a partner síiskolák képviselőivel közösen kidolgozta azt a szakmai feltételrendszert, amelynek teljesítése esetén a síiskola kérelmezheti az „SMSZ Által Minősített Síiskola” tanúsítvány megszerzéséhez szükséges eljárás lefolytatását. A minősítést már több hazai síiskola is megkapta, de sokan még előtte állnak a megmérettetésnek. Jó lenne, ha minden síoktató központ megfelelne a szövetség előírásainak, mert ez a garancia arra, hogy az ott tanulók garantáltan jó alapokkal vágnak neki a nagy hegyi síelésnek is – szögezi le az elnök. Egri Katalin ezért arra biztat minden kezdőt, hogy lehetőleg olyan síiskolát válasszon, amely már megszerezte a minősítést.  

A FIS tíz pontja, amelynek betartását a sírendőrség figyeli

„1. Odafigyelés

Légy tekintettel a többi sízőre! Ne veszélyeztess másokat a pályán!

2. Megfelelő sebesség

A sítudásodnak, terepnek és az időjárásnak megfelelő sebességgel síelj!

3. Kikerülés

A hátulról jövőnek kell kikerülni az előtte haladókat.

4. Előzés

Úgy előzz meg másokat, hogy közben ne zavard meg őket!

5. Körülnézés

Mielőtt elindulsz a pályán, nézz alaposan körül minden irányba!

6. Megállás a pályán

A pálya szélén állj meg, jól belátható helyen!

7. Gyalogos közlekedés

A feljutáshoz és lesétálásához csak a pálya szélét használd!

8. Táblák jelentése

Tartsd be a pályaüzemeltető által hozott szabályokat!

9. Segítségnyújtás

Ha balesetet látsz, nyújts segítséget!

10. Azonosítás

Mindig legyen nálad fényképes igazolvány!

arviz-biztositas

Amikor jön az árvíz - Most még nem késő felkészülni - árvíz biztosítás

Akár az elmúlt évek legnagyobb árvize is jöhet, ugyanis a sokéves maximumot is meghaladó mennyiségű hó halmozódott fel a Duna felső szakaszának vízgyűjtőjén, s intenzív olvadás kezdődött már az Alpok magasabb térségein is. Annak ellenére, hogy vízügyi szakértők egyelőre csak igen óvatosan latolgatnak - de nem zárnak ki - egy esetleges nagy áradást, a veszélyeztetett ingatlanok biztosítását most még érdemes átnézni, vajon benne van-e minden fontos kitétel, hogy adott esetben garantáltan fizessen a biztosító – figyelmeztet a
Biztositas-kalkulator.hu CLB biztosítási alkusz cég.

Vízügyi szakemberek elképzelhetőnek tartanak egy, az átlagosnál jóval nagyobb, országos árvizet, az idén ugyanis a sokéves maximumot is meghaladó mennyiségű hó esett a Duna felső szakaszának vízgyűjtőjén – derül ki az Országos Vízjelző Szolgálat legfrissebb adataiból. Az Inn torkolata, vagyis Passau felett több mint négy köbkilométer víznek megfelelő hó volt a hegyekben, ami jóval több, mint a nagy árvizeket hozó 2006-ban vagy 2012-ben volt. A Pozsony feletti vízgyűjtőre számolva is komoly a helyzet: 15,5 köbkilométer víz lehet, ami szintén meghaladja a sokéves maximumot. Nem kizárt – vélik még az óvatos szakértők is –, hogy az idén az átlagosnál jóval komolyabban kell venni az árvízi helyzetet, a hirtelen jött enyhe időjárás hatására ugyanis az Alpok legmagasabb pontjain is felgyorsult az olvadás – hivatkozott az adatokra és szakértői latolgatásokra Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója értesülése szerint azonban ez önmagában még nem jelenti azt, hogy valóban nagy árvíz lesz, ám szakértők nem is zárják ki a lehetőséget. De ami megtörténhet, arra érdemes felkészülni – véli Németh, ezért időben figyelmeztet: most még belefér az időbe átnézni a veszélyeztetett ingatlanok biztosítását, hogy a teljes körű kártérítéshez minden fontos kitétel benne legyen, s adott esetben garantáltan fizessen a biztosító. Azért kell még most, a napokban frissíteni a szerződéseket, mert a megújításokra is vonatkozik egy bizonyos türelmi idő, ami biztosítónként változó, 15 - 30 nap. Ez azt jelenti, hogy a szerződések csak ennek letelte után lépnek életbe, vagyis, a moratóriumi időszak alatt bekövetkező károk megtérítését a biztosítók megtagadhatják – magyarázza a
Biztositas-kalkulator.hu szakértője.

De érdemes azért is megújítani a régi szerződéseket, mert az elmúlt évek tapasztalatai szerint az árvízkárokra évente átlagosan egymilliárd forintot fizettek ki a biztosítók, ám a valós veszteség, amire nem volt biztosítás ennél lényegesen több volt.

Németh szerint a szerződések frissítését – „aktualizálását” - és kiegészítését, akár pár perc alatt meg lehet tenni, ráadásul az esetek többségében egy korszerűbb biztosítás sem lesz drágább, sőt, akár még olcsóbb is, de mindenképpen jobb lehet. Ennyi időráfordítást megér, hogy ha viszi a víz a házat – legyen az akár a hétvégi nyaraló –, legyen miből újra kezdeni az életet. De nem kizárólag a lakó-, hanem a hétvégi házakról is hasonlóan kell gondoskodni. Vagyis, át kell vizsgálni, meg kell újítani a szerződéseket, ha szükséges – figyelmeztet Németh.

Az árvízre épült ingatlanokra – helyrajzi szám alapján pontos nyilvántartás szerint – és a talajvízre, belvízre azonban továbbra sem vállalnak kártérítést a biztosítók.  

baleset-biztositas

Ezért kell a balesetbiztosítás - Biztosítás nélkül kockázatos dolgozni

Diákmunkások külföldön is

A nyári munkára készülő diákoknak van most a legnagyobb szükségük a biztosításra – hívja fel a figyelmet a Biztositas-kalkulator.hu annak kapcsán, hogy a munkaerőhiány miatt ezekben a hónapokban szinte minden területen a fiataloktól remélik a megoldást. Ebből akár baj is lehet. Legalábbis akkor, ha a diákok az egyre több pénz reményében „ész nélkül” bármibe belevágnak. Főleg külföldön.

Az egekig felértékelődött a diákmunka, szinte nincs olyan szakterület, ahol ne fogadnák örömmel, sőt ne várnák repesve a fiatalokat. Az építkezéstől kezdve szinte mindenhol mesésnek tűnő fizetést ígérnek a fiataloknak. Félő, hogy a jó pénz reményében sokan felelőtlenül belevágnak olyasmibe is, ami esetleg meghaladja a fizikai erejüket, állóképességüket, stb. – hívja fel a figyelmet a jelenség veszélyeire a CLB - Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkusz cég. A diákok iránti igény miatt felfokozott hangulatban viszont szó sem esik egy fontos dologról, nevezetesen arról, hogy éppen ebben az időszakban mennyire fontos egy jó biztosítás, hiszen – sajnos – a diákmunka gyakran sérülésekkel jár – magyarázza Németh Péter, a CLB - Biztositas-kalkulator.hu kommunikációs és online értékesítési igazgatója. Tapasztalatlanok, esetleg figyelmetlenek és természetesen gyakorlatlanok a diákmunkások, pedig idén vélhetően minden eddiginél többen szegődnek majd el, akár nehéz fizikai munkára is, mert ez utóbbiért még az egyébként is jelentősen felkúszott óradíjaknál is többet adnak.

A fiatalok nagy többsége külföldre szerződne el a nyárra – olvasható egyre több közvélemény-kutatásban. Félő azonban, hogy rájuk is igaz az általános megállapítás: minden második magyar biztosítás nélkül utazik. Márpedig a külföldi idénymunkára készülőknek, még a diákmunkásoknak is kiemelten fontos utasbiztosítást kötni – figyelmeztet a Biztositas-kalkulator.hu balesetbiztosítás szakértője. Rájuk ugyanis a néhány hetes munka során legalább annyi – ha nem több – veszély leselkedik, mint a turistákra. Ezért a külföldi és a belföldi munkára készülőknek is be kell jelenteniük a biztosítójuknál, amikor szerződést kötnek, hogy dolgozni fognak. Ezt nemcsak személyesen, hanem az online felületeken is meg lehet, sőt, meg kell tenni. A biztosítók ugyanis egy esetleges baleseti kártérítésnél különbséget tehetnek a turistaként átélt és a munkavégzés miatt bekövetkezett baleset és az arra járó összeg között – magyarázza a kommunikációs vezető. Amennyiben pontos a biztosítás – esetünkben benne van a kitétel: munkavégzés – rendben lesz a kártérítés is. Németh figyelmeztet: a tengeren túlra készülőknek ezt külön jelezniük kell. Az ő biztosításuk az átlagosnál némileg többe kerülhet, de adott esetben, a kártérítésben sokszorosan megtérülhet.

A cég tapasztalatai szerint nem lehet eleget beszélni az utasbiztosítás fontosságáról, különösen a nagy nyári turistaszezonban, hiszen annak egy balesetben, s következményeiben – mentő, orvosi ellátás, kórház, hazaszállítás, stb. – felbecsülhetetlen értéke van. Azt, hogy valójában mennyit ér a biztosítás, a saját bőrükön érzik azok, akik e nélkül utaznak, s balesetet szenvednek. A határon túli orvosi ellátás és egyéb kiegészítő segítség végösszege ugyanis alapesetben, bonyodalmaktól mentes lefolyásban is elérheti a több százezer forintot. A kiegyenlítésre két lehetőség van: a biztosító rendezi vagy maga a sérült fizet. Az ellátó országnak mindegy, honnan érkezik a pénz, ám egy biztos: még a milliós tételt is behajtja a szerencsétlenül járt turistán, hiába nem volt biztosítása. 

tanulobiztositas

A tanulóbiztosítás, alig több a semminél - A gyerekek jobbat érdemelnek

A tanulóbiztosításnál sokkal jobbat is érdemelnének a gyerekek és a szüleik – hívja fel a figyelmet a tanévkezdés miatt aktuális témára a Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz cég. Egy felmérés szerint tanévenként átlagosan naponta hatvan általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet. Az alkusz a saját Facebook oldalán országos tájékoztatási kampányt indít iskoláknak, egyesületeknek, szülőknek a biztosítási lehetőségekről.

Tapasztalatok szerint a tanévkezdést követő hetekben megugrik az olyan gyerekbalesetek száma, amelyek nem elsősorban az iskolai tanórákon, hanem esetleg a szünetekben, de még inkább a tanítási idő után következnek be. Nemcsak a tanév, hanem a sportszezon is megkezdődik, s ilyenkor az iskolákban a lehetőségek tucatjaival bombázzák majd az egyesületek a szülőket és a gyerekeket; a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a kínálatban. Vélhetően az erős lobbinak is köszönhető, hogy ma már – helyesen – csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik tanuló komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve a sérüléseknek. De nem kell ahhoz sportolónak lennie egy gyereknek, hogy megsérüljön, egy biztosító korábbi felmérése szerint naponta 60, általános- és középiskolás gyereket ér kisebb, nagyobb baleset, amelyre a tanulóbiztosítás nyújt némi kártérítést. Alig valamennyit – jegyzi meg Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu - CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az állami, alig néhány ezer forintos kártérítésnél már havonta egy-két doboz cigaretta áráért is hatványozottan több kártérítési összeget és számtalan plusz szolgáltatást lehet kapni egy balesetbiztosítási konstrukcióban.

Alig több a semminél

Ennek ellenére külön biztosításra még nagyon kevés szülő gondol, mert sokan azt hiszik, az iskolai konstrukcióval az állam mindent elrendezett, nyugodtan hátra lehet dőlni. Ez nagyjából így is van, hiszen a semminél az ingyenes tanulóbiztosítás is lényegesen többet nyújt, főként azoknak, akiknek a megélhetési gondok miatt valóban nem futja többre. Ám még nekik is némi csalódást jelenthet az állami kártérítés összege, hiszen például a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért járó pár ezer forint gyakran a biztosítóig tartó út benzinköltségére sem elég, nemhogy a gyerek esetleges rehabilitációjára, a szülő táppénzének a kiegészítésére, nem is beszélve egy nagyobb korrekciós műtétről – ismertette biztosítós tapasztalatokat a szakértő. Németh Péter egyértelműen jónak tartja, hogy egyre több családban fontos a gyerekek egészséges életmódra, sportolásra való nevelése, azt viszont továbbra is sajnálattal tapasztalja, hogy még a komoly fizikai megterhelésnek, esetleges sérüléseknek kitett sportpalántákra is elenyészően kevesen kötnek külön biztosítást a szülők. A nem sportoló gyerekek szülei közül pedig még kevesebben gondolnak arra, hogy megsérülhet a gyerek, s akkor bizony jól jöhet egy jó kártérítés, amit a kicsik mielőbbi gyógyulására, s esetleg olyan rehabilitációkra lehet fordítani, amit nem térít meg a TB. Valamint itt van még a szülő táppénz miatti fizetéskiesése, aminek a pótlására már egy havonta néhányszáz forintos balesetbiztosítás is garancia. A konstrukciók egyre olcsóbbak és korszerűbbek is, de minden szempontból az olyan családi csomagok lehetnek a legjobbak, amelyek a felnőtt és kiskorú családtagokra is érvényesek– szögezi le a Biztosítás kalkulátor szakértője.

Mi, mennyi

Németh szerint a hazai biztosítási kultúrát jól jellemzi, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a gyerek havonta 1-2 ezer forintos biztosítási költségét. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen, hiszen a családok döntő többsége rendelkezik ilyen konstrukcióval.

A szakértő jónak tartaná, ha ezekben a napokban a tanévkezdéskor szokásos – egyébként dicséretes – sport-lobbi mellett a biztosításra is hangsúlyosan felhívnák a szülők figyelmét. Egy pluszszerződésben ugyanis nemcsak a csonttörésre, hanem más sérülésre is viszonylag magas kártérítést lehet kapni. Baleseti műtétre például felnőttek és gyerekek esetében is 100-500 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-365 nap között – naponta 5-10 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint is lehet a kártérítési tarifa. Ezen felül még plasztikai műtétre is lehet 1-2 millió forintot kapni csakúgy, mint kómás állapotra, maradandó egészségkárosodásra és közlekedés balesetekre. De a sima csonttörésekre is már 30-50 ezer forint közötti összeget fizet a biztosító a gyerekek után, a felnőttek pedig ugyanilyen esetre akár 200 ezer forintot is kaphatnak.

A fentiekkel szemben a tanulóbiztosítás csonttörés esetén 3ezer forint, baleseti halál esetén 200 ezer forint, balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén: 1-9 százalék mértékig 3 ezer forint, 10-29 százalék mértékig 50 ezer forint, 30-100 százalék mértékig 300 ezer forint biztosítási összeget fizet az egészség-károsodás (rokkantság) fokának megfelelően

Tipp a szülőknek

A gyerekekre kiterjedő balesetbiztosítást az egész családra – de legalább egy felnőttel együtt – kell megkötni, mert a biztosítók csak ezt a lehetőséget kínálják. Ez egyébként azért is hasznos, mert baleset a felnőttekkel is megtörténhet, és ha a szülő esik ki munkából, vagy éppen a pénzkeresetből az ugyanúgy érinti az egész család mindennapi életét is.

Tipp a sportegyesületeknek

Sportegyesületek csoportos balesetbiztosítási csomagot köthetnek a csapataikra, gyerekcsoportokra. Azok az edzők, egyesületvezetők járnak el a leggondosabban, akik egyedi konstrukciót kérnek a növendékeikre. Erről érdemes tájékoztatni a szülőket is, és akár több oldalról is segítni egy esetleg megsérült gyerek mielőbbi felépülését.

Évente akár ezer forintért

A lehetőségekre és a balesetbiztosítás fontosságára azonban a CLB a saját Facebook oldalán indított országos tájékoztatási kampányban is felhívja a figyelmet. A cég arra is rávilágít, hogy már óvodai csoportokra, iskolai osztályokra csoportos tanuló-balesetbiztosításra is lehet szerződni, évente gyerekenként már ezer forintért is. Igaz, ez alaplétszámhoz kötött, s a szülők beleegyezése is kell ahhoz, hogy az intézményvezető megköthesse a biztosítást.

A gyerekek biztonságáról szóló téma minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében a CLB várja olyan óvodák, iskolák jelentkezését, ahol szívesen vesznek egy mindenki számára érthető szakmai tájékoztatást, illetve kész anyagokat küldenek szülői értekezletekre is.

lakasbiztositas-tuz-eseten

Lakásbiztosítás tűz esetén

Az év legtüzesebb időszaka

A mókás tökfejek veszélyeire figyelmeztet a biztosítási alkusz

A halloweennel kezdődő, s a szilveszterig tartó ünnepek veszélyeire hívja fel a figyelmet a Biztosítás-kalkulátor.hu. Ezekben a napokban a töklámpások, s a halloween-partikra beszerzett könnyen gyulladó jelmezek és a halottak napja alkalmából otthon gyújtott kegyeleti mécsesek okozzák a legtöbb lakástüzet.

Míg korábban a karácsonyfa tüzek és a szilveszteri tűzijátékok miatt a decembert tartotta kiemelten kockázatosnak a biztosítási szakma, ugyancsak ebben a körben ma már köztudott, hogy a novemberrel egyértelműen kibővült az időszak, amely alatt kiemelten sok tűzkár keletkezik. Erre egyértelműen a halloween ünnepek elterjedése a magyarázat – állítja Németh Péter.  A CLB biztosítási alkuszcég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint első hallásra talán furcsának és hihetetlennek is tűnik, hogy a mókás tökfejek miatt ilyenkor az átlagosnál jóval több a lakástűz, pedig a magyarázat igen egyszerű: a kifaragott tökök megvilágítására szolgáló mécsesek okozzák a bajt. Gyakori tapasztalat, hogy a vicces figurákban éjszaka is égetik a mécsest – hadd örüljön a gyerek, hadd lássák a szomszédok is –, s ha gyúlékony anyag van a közelben, könnyen tűz keletkezhet. De olyan is előfordul, hogy a kertben hagyott kifaragott tökbe száraz avart fúj a szél, a belül égő gyertya lángra lobbantja azt, s a tűz elterjed az egész kertre sőt, a házra is.

A szakértő szerint vigyázni kell a halloween-partikon viselt jelmezekkel is, hiszen ezek többsége gyúlékony műanyag, amely pillanatok alatt lángra lobbanhat a hangulatos mécsesek közelében. Ez súlyos személyi sérülést is okozhat, de lángra boríthatja az egész bulit.

Ebben az időszakban – november elején – sok idős ember, aki már nem tud kimenni a temetőbe a szerettei sírjához, otthon gyújtja meg a kegyeleti gyertyát, elalszik mellette, s már csak a tűzre ébred – ha ébred – részletezi a tapasztalatokat a CLB szakértője. Németh a katasztrófavédelem egyik hírét is idézve alátámasztja: november első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat országszerte, amelyet kegyeleti mécses, vagy koszorú okoz. Ebben az időszakban a biztosítóknál is megugrik a kárbejelentések száma.

A CLB szerint ezért már most, november elején figyelmeztetni kell az embereket: legyenek elővigyázatosak, s a zárt térben gyújtott mécsest, gyertyát vagy lámpást ne hagyják égve éjszakára vagy felügyelet nélkül, s ne tegyék gyúlékony anyagok - függönyök, ágyneműk, terítők – közelébe úgy, hogy az alátét sem tűzálló.

Németh fontosnak tartja arra is felhívni a figyelmet, hogy a lakásbiztosítás az ilyen esetekben keletkezett tűzkárokra teljes körű fedezetet nyújt. Még ha egy rosszul elhelyezett gyertya is okozta a bajt, a biztosító nem minősíti az ilyen eseteket súlyos gondatlanságnak és a biztosítás a tűzoltással járó esetleges egyéb károkra is kiterjed. Ezt azért fontos tudni, mert a kisebb tüzek oltásakor is összeadódhat, s végül tetemesre rúghat az oltóanyag, a vízsugár okozta kár, vagy a hatékony és alapos tűzoltással járó ablak- vagy ajtóbetörés, s egyéb értékek megrongálódása. A kárbejelentéskor ezeket is fel kell venni a listára – figyelmeztet Németh. 

kgfb-november-11

Fontos időpont a kgfb-ben: november 11

Alacsonyabb lehet a díj, ha nem több személy használja az autót

Különféle kedvezményekkel igyekszik csökkenteni néhány biztosító a közlekedési balesetek miatti túl sok kárigényt. Most öt-tíz százalékos engedményt kaphatnak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjából azok, akik nyilatkoznak arról, hogy 2-4-nél több ember, vagy bizonyos életkor alatti személy nem vezeti az autót – hívja fel a figyelmet a kgfb újdonságaira a Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz cég.

Egyelőre a korábbi éveknél is kevesebben kötöttek új szerződést a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás november elsején kezdődött kampány időszakában – adta hírül a biztosítási alkusz cég. Nincs ebben semmi különös, véli Németh Péter, a cég értékesítési igazgatója, aki emlékeztet: évek óta egyre kevesebb autósnak esik év végére a kötelező fordulója. Azoknak viszont, akiknek éppen ebben a hónapban kell dönteniük, hogy maradnak-e a régi biztosítójuknál vagy újat keresnek, érdemes alaposan tájékozódniuk az ajánlatok között, mert vannak figyelemre méltó új kedvezmények – figyelmeztet Németh. Ilyen például a járművezetők számától függő 5-10 százalékos kedvezmény, amelyet öt biztosító – Allianz, Union, Wáberer, Generali, Genertel – kínál azoknak, akik nyilatkoznak arról, hogy kettő-négy személynél többnek nem szokták átengedni az autó vezetését.

A CLB szakértője szerint ugyanis sok – sőt, egyre több – olyan összetört jármű után kell kártérítést fizetniük a biztosítóknak, amelyet nem a tulajdonos vezet, s így a baleset oka a jármű kellő ismeretének a hiánya is lehet. Ez a kedvezmény tehát jó az ügyfélnek, s a biztosítónak is, mert így csökkenhet a balesetek és a kártérítések száma, s az utóbbi összege is. Vélhetően hasonló céllal nyilatkoztat az említett néhány biztosító arról is, hogy túl fiatal sofőr nem vezeti a szóban forgó járművet. Az életkor alsó határa változó, a limitet valahol 20 és 25 év között húzzák meg a szolgáltatók. Ezt a nyilatkozatot is 5-10 százalékos kedvezménnyel jutalmazza néhány cég. Az Aegon biztosítónál viszont a 26 éven aluli járművezetőket tartják egyértelműen kockázatosnak – vélhetően az a tapasztalatuk, hogy kiemelkedően sok baleset részesei –, s ezért ennek az „évjáratnak” valamivel magasabb havi díjat kalkulálnak.  

Németh felhívja a figyelmet egy fontos időpontra, a november 11–ére. Eddig kell a biztosítóknak értesíteniük a régi ügyfeleiket, akiknek év végén van a fordulójuk arról, hogy milyen összegű kgfb-díjat kalkuláltak nekik. Ez izgalmas és fontos időszak, s mindenkinek érdemes megvárnia az úgynevezett indexálási mutatót – vagyis, a jövő évi díjat –, hogy felelősen dönthessenek: új biztosítót keresnek vagy maradnak a jelenleginél. Annak, aki fél, hogy elkerüli a figyelmét a biztosítója levele, Németh azt ajánlja, keressen egy olyan biztosítással foglalkozó online felületet, amelyen már most megnézheti régi biztosítója neki szóló új ajánlatát.. Igaz, ezt nem mindenhol teszik közzé, de a Biztositas-kalkulator.hu ennek a szolgáltatásnak a fejlesztésére különösen nagy gondot fordított.

viharkar-bejelentese

Viharkárosultak figyelem! - Ma még be lehet jelenteni a kártérítési igényt

Mindössze két munkanap van arra, hogy az országon tegnap végigsöpört szélvihar károsultjai bejelentsék a biztosítójuknál a kárigényüket. Ez a rövid, ám annál fontosabb határidő azonban nemcsak a mostani esetre, hanem minden egyéb kártérítési igényre is igaz. Kevesen tudják, hogy a biztosítók akár meg is tagadhatják a kifizetést, ha a bejelentés nem érkezik be a kár „észleléstől” számított két munkanapon belül – figyelmeztet a Biztositas-kalkulator.hu.

Mindössze két munkanap van arra, hogy a napokban tombolt, több helyen pusztító szélvihar okozta kárt bejelentsék a biztosítójuknak a károsultak. Az ugyanis, aki a megrongálódást látva ennél többet vár a kárigény jelzésével, biztosítási szempontból gyanús lehet, ami az ügye elbírálását is befolyásolhatja, sőt, a teljes kártérítést is elbukhatja – hívja fel a figyelmet a CLB - Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója, Németh Péter. A hivatalos indoklás szerint ugyanis „amennyiben a biztosított a kárbejelentési kötelezettségét nem teljesíti időben, és emiatt lényeges, a kárfelmérést befolyásoló körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be”. Vagyis, elúszhat a kártérítés – magyarázza a szakértők. Németh elmondta erről a rövid, ám annál fontosabb határidőről csak nagyon kevesen tudnak.

Ennek ellenére szerencsére az emberek jelentős része szinte azonnal hívja a biztosítóját, ha valami kár éri őt. Így van ez most is: a hétfői elsöprő szélvihar után naponta százszámra érkeznek a kárigények. Legtöbben megrongálódott tetőt, ledőlt kéményeket, kidőlt fák okozta károkat, betört ablakokat jelentenek, de sajnos vannak családok, akiknek a feje fölül szó szerint elvitte a vihar a házat.  Az, akinek nem volt biztosítása, utólag hiába is kapkodna egy gyors szerződéssel, a már bekövetkezett kárra nem kaphat térítést. Azok viszont, akiknek van érvényes szerződésük, ne késlekedjenek a kárbejelentéssel, ma még minden kockázat nélkül megtehetik – figyelmeztet Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója azt is elmondta, hogy a kárfelmérőknek viszont 5 napjuk van arra, hogy elvégezzék a helyszíni szemlét. A szakember szerint ajánlott addig is fényképen rögzíteni az állapotot, ezt követően viszont fontos a további károk megelőzésének mielőbbi megkezdése. Például, ha víz alá kerül vagy folyamatosan ázik egy helyiség, ahol bútorok és különféle értékek vannak, haladéktalanul el kell kezdeni a kiürítést – magyarázza a szakértő. Attól ugyanis, ha még napokig „áztatja” az értékeit a károsul, nem lesz több a kártérítési összeg. Sőt! A biztosítók az elbíráláskor azt is vizsgálják, mennyire volt együttműködő az ügyfél, s megpróbálta-e megelőzni a további értékcsökkenést. Ezt sokan nem tudják, ezért a kifizetés csalódás ehet, miközben teljesen szabályszerű a kárfelmérés és az elbírálás is – részletezi Németh. 

A Biztositas-kalkulator.hu tapasztalatai szerint a kártérítési összeg megítélésekor az ügyfelek jelentős része csalódott, mert a helyreállítás és a tönkrement használati tárgyak, bútorok pótlásának akár milliós tétele helyett a biztosító esetleg csak néhány tízezer, legfeljebb százezer forintot fizet. Teljesen jogosan. Általános tapasztalat ugyanis, hogy ilyenkor derül ki, régi volt a szerződés, s minden biztosítási tétel akár a tíz, húsz évvel ezelőtti értéken szerepelt benne. Elmaradt tehát a biztosítók által gyakran emlegetett értékkövetés, aktualizálás. Vagyis, hiába veszett oda a legkorszerűbb drága tévé, a legújabb mosogatógép, a több százezer forintot érő új ülőgarnitúra, ha a biztosítás még a régi értékekre, az újnak a töredékére szól, a kártérítés is ennek megfelelően alacsony lesz. Ilyenkor sokan a biztosítót szidják, miközben az eljárás teljesen jogszerű és logikus is.

Németh Péter a napokban tapasztalt heves szélvihar apropóján is azt javasolja, legalább néhány évente szánjon mindenki egy órát a biztosításának az átvizsgálására, hogy meggyőződjön róla, a kötéskor megjelölt érték még aktuális-e vagy módosítani kell. Az igazgató határozottan cáfolja azt az általános nézetet, miszerint a szerződés megújítása a díj drágulásával jár. A biztosítók ugyanis egymással versenyezve is egyre korszerűbb és olcsóbb csomagokat dobnak a piacra, ezért a szerződések megújításakor akár jelentősen csökkenhetnek a díjak – szögezi le a Biztositas-kalkulator.hu szakértője.

Fontos:

„A káresemény bekövetkezése után a sérülésekről készítsünk fotókat és a kárszemle megtartásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. munkanapig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékig változtassunk a helyszínen. Ha a biztosító a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem szemlézi a kárt, a károsult intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgyak helyreállításáról. Ezt megelőzően azonban a „kockázatviselési” helyet és a sérült vagyontárgyakat le kell fényképezni. A sérült, cserélt elemeket és egyéb vagyontárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni.”

ittas-vezetes-biztosito

A legdrágább húsvéti pálinka - Az ittas vezetőktől a biztosítók is elfordulnak

A legdrágább húsvéti pálinka

Akár ötmillió forintba is kerülhet néhány kupica húsvéti pálinka, ha annak a hatása alatt okoz valaki különösen nagy kárral járó közúti balesetet.  A biztosítók ugyanis nemcsak kategorikusan kizárják a kártérítésből az ilyen vétkeseket, hanem még a másoknak okozott anyagi kárt is behajthatják rajtuk – figyelmeztet a Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz cég.

Ötmillió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, egészen pontosan „a vezetői képességekre hátrányosan ható szer” hatása alatt okoz másoknak különösen nagy anyagi kárral járó közúti balesetet – figyelmeztet a húsvét kapcsán a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás (kgfb) ide vonatkozó „passzusára” is  Németh Péter. A CLB Független Biztosításai Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója leszögezi, hogy nemcsak a hatóságok, hanem a biztosítók is szigorúan büntetik az ittas vezetőket: egyértelműen kizárják a kártérítésből azokat, akik túllépik az általuk megszabott 0,8 ezrelékes befolyásoltságot. Ez az állapot akár 1-2 pohár bor, vagy két üveg sör legurítása után is bekövetkezhet. Az ittasan okozott kárt a kgfb sem tolerálja, ötmillió forintig behajthatják a vétkesen azt, amit a biztosító a károsultnak kifizetett.

Vagyis az, aki ittasan okoz balesetet, a cascóban, a baleset-, sőt az életbiztosításban sem bízhat, mert nincs az a jó szerződés, amely a részegekért, vagy akár csak a szalonspiccesekért, sőt, újabban a kábítószer hatása alatt állókért helytállna. Őket semmi nem védi. Ezt a kockázatot a legjobb húsvéti pálinka sem éri meg – összegzi Németh. A CLB szakértője a tapasztalatok alapján figyelmeztet: egy késő estébe, éjszakába nyúló italozás nyomát még húsvétkor sem lehet 4-5 óra alvással eltüntetni a szervezetből, ezért, ha valaki így okoz balesetet, a szonda még mindig alkoholos állapotot fog mutatni.

lakasbiztositas-haz-biztositas

Amire senki nem gondol - Időzített lakásbiztosítási bombák

Hiába emelkednek drasztikusan az ingatlanárak, ha a biztosításban jóval alacsonyabb érték szerepel, nem kaphat a tulajdonos annyi kártérítést, amennyiből újjáépíthetné az esetleg elpusztult otthonát.  Az ingatlanok aktuális újjáépítési költségét még a viszonylag friss szerződések nagy része sem tartalmazza, és ez a mostani időjárási viszonyok között időzített bomba lehet – állapította meg a Biztositas-kalkulator.hu.  

Az egekig emelkednek az ingatlanárak – friss hír: egy év alatt a duplájára nőtt a luxuslakások négyzetméterenkénti piaci értéke –, ám alig akad olyan ember, akinek eszébe jutna, hogy a lakásbiztosításában kövesse a változást, vagyis a forgalmihoz igazítsa a szerződésében is az újjáépítési költséget. Márpedig hasznos lenne gondolni erre, mert óriási csalódás lehet a kártérítés. Főleg, ha a biztosított ingatlan teljesen lakhatatlanná válik, például egy pusztító vihar után. Márpedig a mostanra már egyértelműen szélsőségesre váltott időjárás miatt extrém erővel tomboló viharok bármelyik ingatlanra lecsaphatnak, s például egy villámcsapás okozta tűz akár porig is égetheti. Ez manapság sajnos egyáltalán nem kizárt – hívja fel a figyelmet Németh Péter. A Biztosítás kalkulátor kommunikációs igazgatójának és munkatársainak tapasztalata szerint legtöbbször a kártérítésnél derül ki, hogy a már az alig néhány évvel ezelőtt kötött biztosítások is elavultak lehetnek. Arra az ingatlanra ugyanis, amelynek az újjáépítési értékét 4-5 évvel ezelőtt – vagy annál is régebben – például 30 millió forintban jelölte meg a szerződésben a tulajdonosa, akkor sem kaphat több kártérítést, ha most már csak a duplájáért, 50-60 millióért lehet újjáépíteni. A kártérítésnek mindig a szerződésben foglalt értékösszeg az alapja  – magyarázza a szakértő. Németh szerint akár azt is ki lehet jelenteni, hogy a lakásbiztosítások nagy része elavult, s időzített bombaként ketyeg a tulajdonosoknál – figyelmeztet a szakértő.  

Pusztító viharok sürgetnek

A szakember nyomatékosan leszögezi: a lakásbiztosítások „aktualizálásával” nem érdemes várni. Az, aki azt akarja, hogy a kártérítés fedezze a megrongálódott ingatlan helyreállítási költségét, jobb, ha megnézi a szerződését, s elgondolkodik, vajon most is ugyanarra az értékre kötné-e, mint évekkel ezelőtt. Biztosan nem – szögezte le Németh. Hozzátette: a károsultak gyakran panaszkodnak, hogy keveset fizetett a biztosító, csak éppen annak nem néznek utána, hogy milyen értéken szerepel az ingatlana a szerződésben. A biztosítók ugyanis csak annak megfelelő kártérítést adhatnak.

Akár tetszik, akár nem, látványosan szélsőségesre fordult az időjárás, amihez alkalmazkodni kell. A biztosítással is. Legalábbis annak, aki bármiféle káreset után megfelelő összeget akar kapni a biztosítójától – szögezi le Németh.

biztositas-olcson-letezik-olyan-vajon

Kgfb: plusz 10-15 százalék?

Kevés az autószerelő, ettől is drágulhat a biztosítás

A munkaerőhiány és az alkatrészek drágulása is emelheti, átlagosan 10-15 százalékkal is a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját (kgfb) – véli a Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz cég. A drágulás most azokat is érzékenyen érintheti, akiket öreg járműveik és a legkedvezőbb B10-es bónuszfokozatuk miatt eddig megkíméltek – vagy legalábbis nem büntettek magasabb díjjal – a biztosítók. Év végi fordulója még mintegy 1 millió autósnak van. Az új tarifát november 2-án hirdetik ki a biztosítók.

Általános szakmai vélemény szerint is átlagosan 10-15 százalékkal drágulhatnak a jövő évi kgfb-díjak, amelyeket a legtöbb biztosító az átlagosnál több idei balesettel indokol. Ez vélhetően jelentősen befolyásolja a jövő évi tarifát, ám a Biztositas-kalkulator.hu független biztosítási alkusz szakértője szerint nem szabad megfeledkezni a munkaerőhiány árdrágító hatásáról sem. Márpedig autószerelőből és karosszériásból legalább akkora hiány van, mint a munkaerőpiac többi területén, így egyre jobban meg kell becsülni – értsd: meg kell fizetni – azokat, akik még megmaradtak ebben a szakmában. Az ő jelentősen megemelt bérüket elsősorban a vállalási díjból pótolják az autószerelő cégek, vagyis: drágul a javítás,miközben az alkatrészárak is nőttek, s ez kihat a biztosítási díjra is. Méghozzá jelentősen – magyarázza Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu online értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint azonban ennek ellenére sem fog az egekbe szállni az éves átlagtarifa, az alkuszcégnél úgy kalkulálnak, hogy legfeljebb 10-15 százalékos lesz az emelés. A cég szakértői szerint a biztosítók egyenként arra is figyelnek, hogy lehetőleg ne kalkuláljanak kiugróan magas díjat, mert azzal ügyfeleik tömegeit veszíthetik el.

A Biztositas-kalkulator.hu már azt is évek óta jelzi, hogy a novemberi kampány egyre kevesebbeket érint, hiszen év végén már csak a 2010 előtt vásárolt járműveknek van kgfb fordulója. Igaz, ezekből a viszonylag idős járművekből is még egymilliónál több fut az országban, így ennyi jármű tulajdonosának még mindig hozhat izgalmakat és meglepetéseket is a november – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Fontos időpontok

Németh felhívja a figyelmet: az új tarifát november 2-án ismertetik a biztosítók, s meglévő ügyfeleiknek legkésőbb november 11-éig küldik ki azt a levelet – postán vagy emailben –, amelyben közlik a jövő évre megajánlott díjat. A jelenlegi szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje pedig december 31.

Nem kell kapkodni

A Biztositas-kalkulator.hu szakértője szerint idén sem kell elhamarkodottan az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Ezt egyébként az alkusz ügyfelei a cég honlapján a novemberi kampány idején maguk is megnézhetik majd. Németh leszögezi: semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott értesítést a cég érvényesnek tekinti, s a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni. 

kotelezo-biztositas-bkv-berlet

Kgfb: BKK-bérlettel olcsóbb lehet

 

A BKK-bérletesek lehetnek a novemberi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány nyertesei, de azok is kaphatnak kedvezményt, akik nem napi ingázásra használják a kocsijukat. Pótdíjazza viszont némelyik biztosító egyebek között a gázüzemi járművek tulajdonosait és azokra a kocsikra is magasabb díjat szabnak ki, amelyeket, például egy családban több felnőtt közösen használ – derül ki a Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz első, gyors értékeléséből, miután a biztosítók a napokban közzétették a jövőre várható kgfb tarifáikat.

Kgfb díjban nagyjából azt hozták a biztosítók, amit a szakma kalkulált: átlagosan 15 százalékkal emelik a jövő évi tarifát. Ez azonban valóban egy erős átlag, mert nagy a szórás: lesznek, akik az interneten a jelenleginél akár 40 százalékkal magasabb díjat is találnak maguknak, míg mások az ideinél 10 százalékkal olcsóbbra is bukkanhatnak – figyelmeztet Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs és értékesítési igazgatója szerint éppen ezért nem szabad kapkodni, érdemes figyelmesen válogatni az ajánlatok között.

Az alkusz szerint idei újdonság a BKV-kedvezmény. Ez azonban nem a közösségi közlekedésben való díjkedvezményt jelenti, hanem azt, hogy van olyan biztosító, amelyik jutalmazza azt az autóst, aki legalább tíz hónapig BKV-bérletet vesz. A jövő évre szóló ajánlatok között speciális és új tételeket is fel lehet fedezni, ilyen például a repülőtéri kiszolgálóként dolgozókra szabott kedvezmény. Jutalompont – vagyis, kedvezmény – illeti meg némelyik biztosítónál azokat is, akik nem mindennapos ingázásra használják a járművüket, legalábbis nem 80 kilométernél nagyobb távolságból – sorolja a kedvezőbb ajánlatokat a szakértő.

A közzétett tarifatételek elemzése során a Biztositas-kalkulator.hu számára kiderült, hogy ezúttal is határozott hátrányt jelent, ha valaki gyakran okoz balesetet. Ám némelyik biztosító magasabb díjat fog fizettetni jövőre azokkal is, akik bérbe adják az autójukat. Drágább kgfb-re számíthatnak azonban azok is, akiknek a járművét többen is használják, például a családban. A „büntetés” súlyossága attól függ, hogy hány személy vezeti rendszeresen a járművet – sorolja az újdonságokat és a buktatókat Németh.  Érdemes résen lenniük a taxisoknak is, főként azoknak, akiknek a saját használatú autójukra személyszállítási engedély is van – figyelmeztet a Biztositas-kalkulator.hu szakértője.

Németh Péter szerint az idei kampány lényegesen csendesebb a szokásosnál, hiszen évről, évre csökken - jelenleg nagyjából 1 millió - azoknak a járműveknek a száma, amelyeknek év végén van a fordulója.

koronavirus

Koronavírus biztosítás

Mit fizetnek, és mit nem tudnak megtéríteni a biztosítók

Megrohamozták az emberek a biztosítókat a koronavírussal kapcsolatos kérdéseikkel, legtöbben a kockázatosnak minősített országokba történő kiutazásokra, s az esetleges karanténban rekedésre vonatkozó feltételekről érdeklődnek. Egyre többen kérdezik, fizet-e kártérítést a biztosító a vírus miatt lemondott, de már befizetett sí utakra. A válasz egyértelműen: nem. Ugyanakkor az úgynevezett storno biztosítások fedezhetik a félbe maradt kikapcsolódások, idő előtti hazautazások költségeit - figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

 

A biztosítók is egyre tudatosabban készülnek a koronavírus hatásaira, mivel a járvány közeledése sok utazásra készülő magyart érint. Ezekben a napokban leginkább azokat, akik éppen síelni mennének, például Olaszországba. A legtöbben az iránt érdeklődnek, ha van útlemondás biztosításuk is, ezen a címen kaphatnak-e kártérítést, amennyiben a járvány miatt, akár a Külügyminisztérium figyelmeztetésének hatására lemondanak egy már befizetett utazást. A válasz egyértelműen: nem – közölte a CLB független biztosítási alkusz cég. Az útlemondás olyan tétel a biztosításban, amely akkor lép életbe, ha magával a biztosítottal vagy közvetlen hozzátartozójával történik valami – például, igazoltan beteg lesz –, ami miatt nem tud elutazni – magyarázza Németh Péter. A cég kommunikációs igazgatója felhívja a figyelmet a Külügyminisztérium által kiemelten kockázatosnak minősített országokba való utazás veszélyeire is. Egy esetleges vesztegzár területén bajba került ügyfeleken ugyanis a biztosítók sem tudnak segíteni, nem tudják érvényesíteni a szerződésben vállalt szolgáltatásokat. Vagyis, nem a szándék, hanem a teljesítés feltételei hiányoznak.

Nagyon sokan azt is kérdezik, hogy ha karanténba kerülnek, hogyan fog rajtuk segíteni a biztosító. A válasz sajnos erre is az, hogy közvetlenül sehogy. Ugyanis erre a helyzetre is az érvényes, hogy egy lezárt területen a biztosítók sem képesek megfelelő szolgáltatást nyújtani. Viszont a külföldön karanténba került magyarok legalább számíthatnak a kórházi napi térítésre és a megfigyelés idején kiesett aktív kereset és táppénz különbözetének a megtérítésére, ha van ilyen kitétel a biztosításukban. Németh szerint ezekben a napokban érdemes különösen gondosan átnézni az utasbiztosítási szerződéseket, s ha kell, inkább egyeztetni a biztosítóval, hogy minden szükséges tétel szerepel-e benne.

A szinte óránként változó helyzetben sajnos az is előfordulhat, hogy egy tegnap még biztonságosnak gondolt külföldi várost mára lezárnak, ott rekednek a turisták, s a régió státuszát is veszélyessé minősíti a Külügyminisztérium. Nem árt tudni – magyarázza a szakértő -, hogy attól kezdve ott sem adottak a feltételek ahhoz, hogy működjenek az utasbiztosítási szolgáltatások. Azok viszont, akiknek van storno biztosításuk,  s esetleg megbetegedés miatt, még a lezárás előtt hazautaznak, számíthatnak rá, hogy a tervezett program bizonyíthatóan visszamaradt költségeit – szállodai díj, befizetett programok, már megvásárolt síbérletek, stb. – megtérítik a biztosítók.

 Németh felhívja a figyelmet a biztosítás meghosszabbításának fontosságára is: azok, akik már nem tudnak hazajönni, gondoskodjanak a szerződésük meghosszabbításáról, hogy a zárlat feloldása utáni hazaúton ne maradjanak védtelenül. Ehhez a szolgáltatóval közös megegyezés szükséges, ezért a biztosítóval akár telefonon is egyeztetni kell – figyelmeztet a szakértő.

Mit fizetnek, és mit nem tudnak megtéríteni a biztosítók

Megrohamozták az emberek a biztosítókat a koronavírussal kapcsolatos kérdéseikkel, legtöbben a kockázatosnak minősített országokba történő kiutazásokra, s az esetleges karanténban rekedésre vonatkozó feltételekről érdeklődnek. Egyre többen kérdezik, fizet-e kártérítést a biztosító a vírus miatt lemondott, de már befizetett sí utakra. A válasz egyértelműen: nem. Ugyanakkor az úgynevezett storno biztosítások fedezhetik a félbe maradt kikapcsolódások, idő előtti hazautazások költségeit - figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

 

A biztosítók is egyre tudatosabban készülnek a koronavírus hatásaira, mivel a járvány közeledése sok utazásra készülő magyart érint. Ezekben a napokban leginkább azokat, akik éppen síelni mennének, például Olaszországba. A legtöbben az iránt érdeklődnek, ha van útlemondás biztosításuk is, ezen a címen kaphatnak-e kártérítést, amennyiben a járvány miatt, akár a Külügyminisztérium figyelmeztetésének hatására lemondanak egy már befizetett utazást. A válasz egyértelműen: nem – közölte a CLB független biztosítási alkusz cég. Az útlemondás olyan tétel a biztosításban, amely akkor lép életbe, ha magával a biztosítottal vagy közvetlen hozzátartozójával történik valami – például, igazoltan beteg lesz –, ami miatt nem tud elutazni – magyarázza Németh Péter. A cég kommunikációs igazgatója felhívja a figyelmet a Külügyminisztérium által kiemelten kockázatosnak minősített országokba való utazás veszélyeire is. Egy esetleges vesztegzár területén bajba került ügyfeleken ugyanis a biztosítók sem tudnak segíteni, nem tudják érvényesíteni a szerződésben vállalt szolgáltatásokat. Vagyis, nem a szándék, hanem a teljesítés feltételei hiányoznak.

Nagyon sokan azt is kérdezik, hogy ha karanténba kerülnek, hogyan fog rajtuk segíteni a biztosító. A válasz sajnos erre is az, hogy közvetlenül sehogy. Ugyanis erre a helyzetre is az érvényes, hogy egy lezárt területen a biztosítók sem képesek megfelelő szolgáltatást nyújtani. Viszont a külföldön karanténba került magyarok legalább számíthatnak a kórházi napi térítésre és a megfigyelés idején kiesett aktív kereset és táppénz különbözetének a megtérítésére, ha van ilyen kitétel a biztosításukban. Németh szerint ezekben a napokban érdemes különösen gondosan átnézni az utasbiztosítási szerződéseket, s ha kell, inkább egyeztetni a biztosítóval, hogy minden szükséges tétel szerepel-e benne.

A szinte óránként változó helyzetben sajnos az is előfordulhat, hogy egy tegnap még biztonságosnak gondolt külföldi várost mára lezárnak, ott rekednek a turisták, s a régió státuszát is veszélyessé minősíti a Külügyminisztérium. Nem árt tudni – magyarázza a szakértő -, hogy attól kezdve ott sem adottak a feltételek ahhoz, hogy működjenek az utasbiztosítási szolgáltatások. Azok viszont, akiknek van storno biztosításuk,  s esetleg megbetegedés miatt, még a lezárás előtt hazautaznak, számíthatnak rá, hogy a tervezett program bizonyíthatóan visszamaradt költségeit – szállodai díj, befizetett programok, már megvásárolt síbérletek, stb. – megtérítik a biztosítók.

 Németh felhívja a figyelmet a biztosítás meghosszabbításának fontosságára is: azok, akik már nem tudnak hazajönni, gondoskodjanak a szerződésük meghosszabbításáról, hogy a zárlat feloldása utáni hazaúton ne maradjanak védtelenül. Ehhez a szolgáltatóval közös megegyezés szükséges, ezért a biztosítóval akár telefonon is egyeztetni kell – figyelmeztet a szakértő.

Mit fizetnek, és mit nem tudnak megtéríteni a biztosítók

Megrohamozták az emberek a biztosítókat a koronavírussal kapcsolatos kérdéseikkel, legtöbben a kockázatosnak minősített országokba történő kiutazásokra, s az esetleges karanténban rekedésre vonatkozó feltételekről érdeklődnek. Egyre többen kérdezik, fizet-e kártérítést a biztosító a vírus miatt lemondott, de már befizetett sí utakra. A válasz egyértelműen: nem. Ugyanakkor az úgynevezett storno biztosítások fedezhetik a félbe maradt kikapcsolódások, idő előtti hazautazások költségeit - figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

 

A biztosítók is egyre tudatosabban készülnek a koronavírus hatásaira, mivel a járvány közeledése sok utazásra készülő magyart érint. Ezekben a napokban leginkább azokat, akik éppen síelni mennének, például Olaszországba. A legtöbben az iránt érdeklődnek, ha van útlemondás biztosításuk is, ezen a címen kaphatnak-e kártérítést, amennyiben a járvány miatt, akár a Külügyminisztérium figyelmeztetésének hatására lemondanak egy már befizetett utazást. A válasz egyértelműen: nem – közölte a CLB független biztosítási alkusz cég. Az útlemondás olyan tétel a biztosításban, amely akkor lép életbe, ha magával a biztosítottal vagy közvetlen hozzátartozójával történik valami – például, igazoltan beteg lesz –, ami miatt nem tud elutazni – magyarázza Németh Péter. A cég kommunikációs igazgatója felhívja a figyelmet a Külügyminisztérium által kiemelten kockázatosnak minősített országokba való utazás veszélyeire is. Egy esetleges vesztegzár területén bajba került ügyfeleken ugyanis a biztosítók sem tudnak segíteni, nem tudják érvényesíteni a szerződésben vállalt szolgáltatásokat. Vagyis, nem a szándék, hanem a teljesítés feltételei hiányoznak.

Nagyon sokan azt is kérdezik, hogy ha karanténba kerülnek, hogyan fog rajtuk segíteni a biztosító. A válasz sajnos erre is az, hogy közvetlenül sehogy. Ugyanis erre a helyzetre is az érvényes, hogy egy lezárt területen a biztosítók sem képesek megfelelő szolgáltatást nyújtani. Viszont a külföldön karanténba került magyarok legalább számíthatnak a kórházi napi térítésre és a megfigyelés idején kiesett aktív kereset és táppénz különbözetének a megtérítésére, ha van ilyen kitétel a biztosításukban. Németh szerint ezekben a napokban érdemes különösen gondosan átnézni az utasbiztosítási szerződéseket, s ha kell, inkább egyeztetni a biztosítóval, hogy minden szükséges tétel szerepel-e benne.

A szinte óránként változó helyzetben sajnos az is előfordulhat, hogy egy tegnap még biztonságosnak gondolt külföldi várost mára lezárnak, ott rekednek a turisták, s a régió státuszát is veszélyessé minősíti a Külügyminisztérium. Nem árt tudni – magyarázza a szakértő -, hogy attól kezdve ott sem adottak a feltételek ahhoz, hogy működjenek az utasbiztosítási szolgáltatások. Azok viszont, akiknek van storno biztosításuk,  s esetleg megbetegedés miatt, még a lezárás előtt hazautaznak, számíthatnak rá, hogy a tervezett program bizonyíthatóan visszamaradt költségeit – szállodai díj, befizetett programok, már megvásárolt síbérletek, stb. – megtérítik a biztosítók.

 Németh felhívja a figyelmet a biztosítás meghosszabbításának fontosságára is: azok, akik már nem tudnak hazajönni, gondoskodjanak a szerződésük meghosszabbításáról, hogy a zárlat feloldása utáni hazaúton ne maradjanak védtelenül. Ehhez a szolgáltatóval közös megegyezés szükséges, ezért a biztosítóval akár telefonon is egyeztetni kell – figyelmeztet a szakértő.

otthoni-balesetek

Balesetbiztosítás

Veszélyes bezártság

CLB: többszörösére nőtt az otthoni balesetek száma

A bezártság miatt többszörösére nőtt az otthoni balesetek száma, országszerte naponta ezrével jeleznek négy fal között bekövetkezett káresetet a biztosítóknál. A szakma a veszélyhelyzet idején a baleseti számok további meredek emelkedésétől tart – közölte a Biztositas-kalkulator.hu.

A járvány miatt sokszorosára nőtt – gyakorlatilag állandósult – a lakásban töltött idő, ami a biztosítók tapasztalata szerint nagyon veszélyes. Hiszen általában még a néhánynapos ünnepek alatt is látványosan megugrik az otthoni balesetek száma, ami normál üzemmódban sem kevés: 50 százalékuk a négy fal között következik be – utal a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által közzétett statisztikára Németh Péter. A CLB független biztosítási alkusz cég online értékesítési és kommunikációs igazgatója a cég tapasztalatára hivatkozva állítja, az elmúlt 1-2 hónapban máris többszörösére emelkedett a komolyabb otthoni esetek száma. A bejelentések elemzéséből kiderül, hogy ezek mögött első sorban a négy fal között megnövekedett fizikai aktivitások állnak. Hiszen most mindent – vagy legalábbis, amit csak lehet – otthon csinálunk – magyarázza a szakértő. A lakásban történt baleseti feketelistát a barkácsolás vezeti, amely miatt nem ritka a súlyos sérülés sem. Az otthoni sportolás, mint veszélyforrás, az elmúlt hetekben feljött a második helyre, a gyerekbalesetek a harmadik, míg a felnőttek home office-ba áttelepített munkája a negyedik a sorrendben.

A Biztositas kalkulator szakértője leszögezi: most, hogy az emberek a vírus miatt hetekre, hónapokra beszorultak a lakásokba, számtalan olyan tevékenység is a négy fal között zajlik, ami egyáltalán nem illik bele a lakás rendeltetésszerű használatába. Éppen ezért hatványozottan veszélyes is – szögezi le a szakértő, aki szerint mindez már az elmúlt hetekben meredeken emelkedő kártérítési esetekből is kiderült.

Az elmúlt hetekben azonban feltűnően sokan jelentettek ingatlanon belül bekövetkezett balesetet családi nyaralókból is – jegyezte meg Németh. Erre is egyértelműen a járvány a magyarázat: sokan a hétvégi házakba húzódtak be, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek az ingatlanoknak a többsége még az állandó otthonoknál is alkalmatlanabb a hosszas családi összezártságra. Ráadásul a biztosításuk sem olyan alapos, mint a lakásoké. A magyarországi lakóingatlanok nagyobb részére van valamilyen lakás, vagy ingatlan biztosítás – a tudatosság mellett a banki hiteleknek is köszönhetően, mert ahhoz feltétel egy ilyen szerződés –, ám ezeket sem állandó otthon tartózkodásra árazták be, hiszen „békeidőben” a nap nagy részét általában házon kívül töltik az emberek. Míg a legtöbb lakásbiztosításban már baleseti tételek is vannak, az esetleges kártérítést csak azok tudják érvényesíteni, akiknek a lakcím kártyájukon is az szerepel, ahová a biztosítás szól. Kártérítés azonban akkor is jár, ha a baleset máshol történik. Azonban ezek a biztosítások nem túl széleskörűek és a megnövekedett baleseti számok miatt nem várható, hogy fedezni tudnak egy komolyabb baleset miatti bevétel kiesést. Érdemesebb lehet teljes körű baleset biztosítást kötni mellé - magyarázza Németh.

A CLB alkusz cég szakértője szerint talán soha nem volt annyira fontos egy jó lakás-, vagy balesetbiztosítás, mint ezekben a szokatlan időkben. Ám azt is tudja, éppen ez az időszak az, amikor sok ember elveszíti a munkáját, s le kell faragni a kiadásokból. Kár lenne azonban a biztosítással kezdeni, mert „szegény embert még az ág is húzza” alapon éppen ilyenkor történhet egy komolyabb káresemény, vagy baleset miatti hosszabb családi bevételkiesés, amire csak egy jó biztosítás lehet gyógyír. Németh azt javasolja, hogy mindenki vizsgálja át a szerződése tartalmát – már akink van biztosítása -, ellenőrizze például azt, hogy az otthoni balesetbiztosítás szerepel-e benne, s vonatkozik-e az egy háztartásban élő családtagokra is. Amennyiben ez nem része a szerződésnek, akkor ezt utólag bele kell vetetni, vagy egyszerűen újat kötni, mert az gyakran olcsóbb és a végeredmény egy több mindenre kiterjedő, jobb szerződés lesz. Ezt pedig a legegyszerűbben egy biztosítási alkuszon keresztül, online meg lehet csináltatni. Ez különös fontos akkor, ha a karantén időszakot a nyaralójában, vagy esetleg egy bérelt ingatlanban vészeli át valaki. Utóbbi esetben ugyanis még az is kiderülhet, hogy nincs semmilyen biztosítás az adott ingatlanra. Ez végtelenül kockázatos – szögezi le Németh.

auto-biztositas

Elektromos rolleresek sokkolják az autósokat

Balesetveszélyesen ellepték az utakat a biciklisek, s újabban egyre több a forgalomban a kocsik között cikázó elektromos rolleres is. Nem árt tudni: felelősségbiztosítás nélkül sokba kerülhet nekik egy általuk okozott baleset, mert a biztosítók a kétkerekűeket is a többi járművel azonosan bírálják el. Ha ők a hibásak, fizetniük kell, bármekkora is a kár – figyelmeztet a CLB - Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkusz cég.

Kockázatosan megnőtt a közúti forgalomban, a járművek között cikázó elektromos rolleresek és a biciklisek száma.  Érthető, hiszen a járvány miatt, aki csak teheti, nem utazik közösségi járműveken, ám ezeknek az eszközöknek a közúti közlekedésre való használatát egyelőre semmi nem szabályozza – vagy korlátozza – mondta Németh Péter. A Biztositas-kalkulator.hu CLB biztosítási alkuszcég online értékesítési és kommunikációs igazgatója tapasztalatai szerint különösen a motorhajtású rolleresek hajlamosak időnként hajmeresztő manőverekre, életveszélyes mutatványokra a zsúfolt utakon. Az autósoknak mostanában igencsak szükségük van a lélekjelenlétükre, hogy ne keveredjenek bajba a kis járművek miatt. A kétkerekűeken próbálkozóknak – legyen az kerékpár vagy roller – viszont nem árt tudniuk: annak ellenére, hogy nem kell KRESZ-vizsgát tenniük, ismerniük kell a járművezetőkre vonatkozó közlekedési szabályokat, mert egyébként könnyen balesetet szenvedhetnek vagy okozhatnak. Egyik sem jó, de az utóbbinak még súlyos anyagi következményei is lehetnek, hiszen aki kárt okoz, annak azért felelősséget is kell vállalnia. Vagyis, meg kell térítenie a kárt még akkor is, ha milliós a tétel – figyelmeztet Németh.

Nem kell aggódnia viszont annak, akinek van felelősségbiztosítása, hiszen akkor a biztosítója fizet helyette. De vajon, van-e ilyen biztosítása annak a sok fiatalnak, aki az utóbbi hetekben rákapott ezekre a járgányokra, s azzal járja a várost? Nem valószínű – véli a kommunikációs igazgató. Németh figyelmeztet: az említett járművek vezetői azonban akkor is felelősséggel tartoznak, ha nem a közúton, hanem például a járdán, a gyalogosok körében okoznak balesetet.
 

A közúti forgalom újdonsült résztvevői azonban nem tudják azt, amit egyébként is csak kevesen, hogy egy jobb lakásbiztosítás felelősségbiztosítást is tartalmazhat, ami kiterjed a kerékpárral és egyéb módon okozott károkra is. Érdemes tehát átböngészni a szerződéseket, különösen azoknak, akik kerékpárral, motor-hajtányú rollerrel vetik bele magukat a városi forgalomba. A biztosítók ugyanis nem viccelnek, s főleg nem tesznek különbséget a járműtípusok között a balesetek elbírálásakor. Vagyis, ha egy rolleres vagy kerékpáros a vétkes, akkor neki anyagi felelőssége is van. Ha nincs megfelelő biztosítása, akkor a saját pénzéből kell helytállnia, bármekkora is a kár – összegzi Németh.

vihar-biztositas

Vihar-katasztrófát modellezett a Biztositas-kalkulator.hu

A sorozatos károkat egyenként kell bejelenteni

Rekord károkra és kimagaslóan magas kártérítési összegre készül az egymásba érő extrém viharok miatt a hazai biztosítási szakma.  Jó tudni: ha több napon keresztül sorozatban újabb és újabb pusztító zivatar csap le ugyanarra az ingatlanra – sajnos erre egyre inkább van esély –, akkor azt minden egyes alkalommal külön be kell jelenteni a biztosítónál, mert csak így lehet teljes a kártérítés – figyelmeztet a CLB - Biztositas-kalkulator.hu. A biztosítási alkusz cég rövid időn belül érkező sorozatos károkat modellezett, hogy felhívja a figyelmet a legmegfelelőbb biztosításokra.

Vaskos ízelítőt kaptak az elmúlt napokban a biztosítók is a szélsőségesre váltott időjárásból és annak következményeiből, s abból, hogy nekik is alaposan fel kell készülniük a nyárra. Jelenleg is tömegével érkeznek a kárbejelentések, s a veszteségek felmérése néhány helyen példátlanul gyorsan, órákon belül megkezdődött: volt olyan település, ahol a biztosító szakértője szinte egyszerre érkezett a pincében álló víz kiszivattyúzására hívott tűzoltókkal. Még nincs vége a hónapnak, de már most tudni lehet, hogy kimagaslóan sok, akár 1 milliárd forint is lehet majd az egy hónap alatt kifizetett kártérítési összeg – közölte a CLB.

A biztosítási alkusz többször jelezte: rendszeresek lesznek a szélsőségesen nagy viharok, amelyekre viszont a szakmán kívül szinte kivétel nélkül mindenkinek készülnie kell valamilyen formában. Ráadásul egy Magyarországon viszonylag újnak számító jelenséggel is egyre gyakrabban fogunk szembesülni: ugyanarra a településre napokon keresztül többször is lecsaphat a vihar, újabb és újabb károkat okozva – figyelmeztet Németh Péter. A CLB értékesítési és kommunikációs szakértője hangsúlyozza: ezeket a pusztításokat – de a kisebb megrongálódást is – tételesen be kell jelenteni még akkor is, ha egymást követő napokon, sorozatban történik. Ahány vihar, annyiféle kár rakódhat a korábbira, s ezek mindegyikéről tudnia kell a biztosítónak, hogy az esetleges különbözeti károkat is ki tudja fizetni. Elképzelhető ugyanis – magyarázza a szakértő –, hogy az első bejelentéskor nem volt például villámcsapás és jégeső sem, „csak” pincéket elárasztó zivatar, kidőlt fák, beszakadt tetők. Az erről szóló bejelentés után kizárólag ezeknek a feltérképezésére készül a kárfelmérő, s hiába lett időközben nagyobb a veszteség egy újabb, esetleg még pusztítóbb viharban, ha azt nem jelezte biztosítójának a károsult, akkor a helyszínelő szakember nem is veheti fel a kártérítési tételek közé – figyelmeztet Németh. Ez a rendszer nem új a hazai biztosításban, de tény, hogy korábban nem nagyon kellett külön felhívni rá a figyelmet, mert viszonylag ritka jelenség volt a napokon keresztül visszatérő, s egyre nagyobb erővel tomboló vihar.

A CLB modellezett egy természeti katasztrófát, amelyben levezette, hogy milyen tragikus mértékű kárt okozna az, ha az eddig viszonylag egyenletesen elosztva érkező nyári viharok – tomboló széllel, felhőszakadással, jégveréssel, villámlással – egy-két hét leforgása alatt koncentráltan zúdulnának az országra, azon belül is visszatérően egyetlen településre. A katasztrofális végeredmény borítékolható volt, s teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen koncentrált sorozat – amiből már most is egyre több ízelítőt kapunk – eddig nem tapasztalt kihívás elé állítaná a biztosítókat, kárszakértőket, helyreállítással foglalkozó iparosokat, de legfőképpen a károsult családokat. Németh Péter véleménye szerint ezért talán soha nem volt ennyire fontos egy jó biztosítás – sőt, biztosítási csomag –, mint napjainkban.

Viharkárra való biztosítások:

- lakásbiztosítás: viharkár – óránként legalább 54 kilométer sebességű széllel –, felhőszakadás villámlás, beázás, tűzkár, stb.,

- nyaralóbiztosítás – hétvégi házakban, nyaralókban keletkezett elemi károk, csőtörések, özönvíz szerű áradások ellentételezésére,

- casco biztosítás – garázsban megrongálódott autók, jégverés okozta totálkár, közlekedés közbeni vizes, kátyús balesetek,

- balesetbiztosítás – esetleges személyi sérülések miatti hosszabb távú munkaképtelenség esetére

Amit a kárbejelentési rendről tudni kell

- A viharkárt – is – az „észlelésétől” számított öt napon belül be kell jelenteni a biztosítónál (az „észlelés” kitétel nagyrészt a hétvégi ingatlanok miatt elfogadott).

- Nem árt lefényképezni tételesen a viharkárokat, az ázások nyomait és a padlón álló vízszint magasságát is lehetőleg pontosan, ugyanis ez az adat sem lesz mindegy a kár megállapításakor.

- A mentést a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni. A biztosítók ugyanis enyhén szólva sem veszik jó néven, ha a kárszakértőjük kiérkezéséig a háziak meg sem próbálják menteni, ami menthető. Igaz, a naponta lezúduló viharban meg kell gondolni, hol száradjon biztonsággal az elázott ingóság. Az udvarra kipakolt bútorokat ugyanis pár nap múlva már újra áztathatja a zápor, a garázsból kiszorult gépkocsikat pedig totálkárosra verheti az utcán a jégeső. Ezekre is gondolni kell.

Németh reméli, a modellezett katasztrófahelyzetből nem lesz valóság, de az biztos, hogy a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kell. A biztosítással is – szögezte le.

koronavirus-covid-biztositas

Megjelent a Covid-biztosítás!

Felvették a lépést az élettel, egészen pontosan a járványhelyzettel a biztosítók, s némi útkeresés után megjelent az első olyan kínálati csomag, amellyel még ebben a bizonytalan, járványos időszakban is viszonylag nyugodtan útra lehet kelni, még külföldre is – adta hírül a CLB biztosítási alkusz cég. Piacra dobták ugyanis az első olyan csomagot, amely a járványügyi vészhelyzet miatti azonnali hazautazásra szóló garanciákat is tartalmazza csakúgy, mint – egyebek között – a karantén intézkedések miatti többletköltség megtérítésének lehetőségét is. 

Kissé nehezen vette fel a lépést a biztosítási szakma, mostanáig hiába keresték az emberek, nem köthettek a járványidőszak buktatóira is garanciákat nyújtó is biztosítást. Most azonban megtört a jég, megjelent az első olyan kínálati csomag, amely számos, mostanáig sokszorosan felhalmozott igényt elégíthet ki – közölte a CLB független biztosítási alkusz. Németh Péter, a cég online értékesítési és kommunikációs igazgatója úgy véli, ez olyan áttörés ebben az időszakban a szakmában, amely jelentősen meglódítja a piacot, s mostantól akár naponta jöhetnek újabb és újabb „Covid-biztosítási” ajánlatok. Az éppen most megjelent, első fecskének számító ajánlat már kitér a járványügyi vészhelyzet miatt beálló, azonnali hazautazással kapcsolatos költségekre. A külföldre készülő vagy éppen onnan hazatért ügyfeleket biztosítással kapcsolatban mostanában ez a téma foglalkoztatta leginkább – jegyezte meg Németh. Az ajánlat szerint 400 ezer forintig megtéríti a biztosító annak az ügyfelének a költségét, akinek a kiutazása után derül ki, hogy az adott ország vagy régió a COVID-19 járvány miatt kerül fel a Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett, „fokozott biztonsági kockázatot” jelentő országok listájára, és a helyi hatóságok a külföldi állampolgárokat az ország elhagyására utasítják. A biztosító a szervezést, költségvállalást ezekben a helyzetekben nem tudja garantálni – magyarázza a CLB szakértője. 

Az első ajánlatcsomag kitér a karantén-intézkedések miatti többletköltség megtérítésére is, amennyiben a kint tartózkodás alatt az adott helyen az erre jogosított hatóság zárlatot vagy területi lezárást vezet be. Ez esetben az emiatt felmerülő – igazolt – többletköltségeket a biztosító megtéríti, legfeljebb 300 ezer forintig, a szervezést, költségvállalást azonban ezekben a helyzetekben nem tudja garantálni.

Az új csomagban van már "utazásképtelenségre" vonatkozó fedezet is. Ez azt jelenti – magyarázza Németh – hogy „amennyiben a biztosított COVID-19 fertőzésből adódó megbetegedése vagy hatósági karanténba kerülése a szerződéskötés után, de az elutazás előtt következik be, akkor a biztosító megtéríti az út lemondásával, máshonnan meg nem térülő indokolt és igazolt szállás, valamint utazási költséget”, legfeljebb 300 ezer forintig.

Németh Péter  mostantól azt ajánlja mindenkinek, hogy gondosan tanulmányozza a biztosítók ajánlatát elutazás előtt, mert megéri. Ez leginkább akkor derül ki, amikor valaki a járvány miatt kinn reked egy idegen országban, vagy ha ugyanolyan okból villámgyorsan távoznia kell onnan.

lakasbiztositas-otthonbiztositas

Idén lakásbiztosítás is kell a tanulóknak

CLB: Karanténnal vegyes tanév lehet újra

Újabb karanténnal vegyes időszakra készülnek a biztosítók, ezért a tanévkezdéssel és a bezártsággal is járó együttes kimagasló baleseti kockázatokra hívják fel a figyelmet. A CLB - Biztositas-kalkulator.hu biztosítási alkuszcég egy korábbi felmérésre hivatkozva emlékeztet: egy „normál” tanévben átlagosan naponta hatvan általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet, ám idén a karantén miatt az otthoni sérülések számának a drasztikus megugrásával is számolni kell. Bármennyire is meglepő: a tanulóbiztosítás mellett a lakásbiztosításnak is nagy szerepe lehet ebben a tanévben – vélik a tavaszi bezártság idején tapasztaltak alapján a cég szakértői.

A várható szórványos karanténok miatt szokatlanul mozgalmas tanévre, rendhagyó baleseti statisztikára számítanak a biztosítók. Tapasztalatok szerint a tanévkezdést követő hetekben megugrik az olyan gyerekbalesetek száma, amelyek nem elsősorban a tanítás alatt, hanem esetleg az óraközi szünetekben, de még inkább délutáni edzéseken, hazafelé, netán otthon következnek be. Ez utóbbiból idén a korábbi tanévekben tapasztaltakhoz képest jóval több lesz, hiszen a járvány miatt már most is vannak gyerekek, akik otthon, karanténban kezdik meg a tanévet – magyarázza Németh Péter, aki szerint idén a szórványos vagy esetleg egy újabb hosszú ideig tartó bezártságra is fel kell készülni.  A CLB biztosítási alkuszcég online értékesítési és kommunikációs igazgatója felidézi a három hónapos karantén tapasztalatait: a bezártság miatt többszörösére nőtt az otthoni balesetek száma, s természetesen a kifizetett kártérítési összeg is. Idén vélhetően vegyes képet mutat majd a tanítási év baleseti statisztikája, amely valószínűleg az iskolai és otthoni sérülések kiegyenlített együtteséből áll majd össze.

Ráadásul nemcsak a tanév, hanem a sportszezon is megkezdődik, így máris a lehetőségek tucatjaival bombázzák az egyesületek a szülőket és a gyerekeket; a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a kínálatban. Vélhetően az erős lobbinak is köszönhető, hogy ma már – helyesen – csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik tanuló komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve a sérüléseknek. De még sport sem kell ahhoz, hogy  a gyerekek megsérüljenek– állapítja meg Németh, aki egy biztosító korábbi felmérésére és orvosi statisztikára is emlékeztet: naponta 60 általános- és középiskolást ér kisebb, nagyobb baleset. Sok szülő kizárólag a tanulóbiztosításban bízik. Idén azonban az állami, alig néhány ezer forintos kártérítést tartalmazó biztosításnál jóval színvonalasabbra lesz szükség – véli. Erre azonban még nagyon kevés szülő gondol, mert sokan azt hiszik, az iskolai konstrukcióval az állam mindent elrendez. Ez nagyjából így is van, hiszen több a semminél, főként azoknak, akiknek a megélhetési gondok miatt nem futja külön balesetbiztosításra is. Ám még nekik is csalódást jelenthet az állami kártérítés összege, hiszen például a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért járó pár ezer forint gyakran a biztosítóig tartó út költségeire sem elég, nemhogy a gyerek esetleges rehabilitációjára, a szülő táppénzének a kiegészítésére, nem is beszélve egy nagyobb korrekciós műtétről – ismertette a biztosítós tapasztalatokat a szakértő.

Németh szerint egyelőre kevesen tudják, hogy egy jó lakásbiztosítás is tartalmaz otthoni balesetre kártérítést – gyerekeknek is –, így az emberek többsége a bajban elő sem veszi a kötvényét, s ezért jelentős támogatástól esik el. Pedig ezt egy karantén idején sem árt fejben tartani – figyelmeztet a CLB szakértője, aki emlékeztet a korábbi bezártság tapasztalataira: többszörösére emelkedett a komolyabb otthoni esetek száma. A CLB szakértője leszögezi: amikor az emberek a vírus miatt hetekre, hónapokra a falak közé kényszerülnek, számtalan olyan tevékenység is ott zajlik, ami egyáltalán nem illik bele a lakás rendeltetésszerű használatába. Éppen ezért hatványozottan veszélyes is – szögezi le a szakértő, aki szerint idén először nem árt a tanévkezdéskor erre is felkészülni. 

 
kgfb-arak

Kgfb: ketyegő bomba? - A CLB szerint év közben tovább drágulhatnak a díjak

Bombaként ketyeg, s év közben robbanhat a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díj – vélik a CLB - www.biztositas-kalkulator.hu szakértői a novemberi, kampánynak már alig nevezhető kgfb-váltási időszak kezdetén. Az alkusz már a mostani díjhirdetéskor is átlagosan 10 százalék körüli drágulással számol, ám az MNB a díjszabások felülvizsgálatára szólította fel a cégeket, s ez év közben fog drasztikus változást, nem kizárt, hogy jelentős drágulást eredményezni.  

Nyoma sem lesz idén év végén a régi nagy kgfb-kampányoknak, a legtöbb forgalomban lévő járműnek ugyanis már nem ekkor, hanem – a 2010-es új kgfb törvény értelmében – a vásárlás napján van a kötelező fordulója. Tehát a mintegy 1,1 millió, tíz évnél régebben vásárolt autók, kismotorok, utánfutók, egyéb rendszámozott járművek érintettek. Ezek tulajdonosai most nagyjából átlagosan 10 százalékos kgfb-díj drágulásra számíthatnak – kalkulálnak a CLB biztosítási alkuszcégnél.

A többi, vagyis a 2010 óta vásárolt járműveknek - naponta akár több tízezer autónak – év közben van a fordulója, nekik különösen fontos lesz figyelni a díjakat. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis, egy év közben érkezett ombudsmani jogszabálymódosítási javaslat értelmében a díjszabások felülvizsgálatára szólította fel a biztosítókat. Az intézkedés első ránézésre örvendetes, hiszen így nem büntethetik a biztosítók extra magas díjakkal azokat, akik az előző évben kárt okoztak és nem lesznek extra magas tarifák a nagy teljesítményű, luxus, vagy extrém autókra sem – magyarázza Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ezek az eddigi plusz tételek azonban valószínűleg szükségesek voltak a biztosítók eredményességéhez és a kgfb-rendszer stabilitásának fenntartásához, ezért vélhetően máshonnan fogják majd pótolni. Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy ezt a kieső bevételt ráterhelik minden járműtulajdonosra. Annak ellenére, hogy ez most még mindössze logikus következtetésnek tűnik, Németh szerint nagy a valószínűsége, hogy ez lesz a megoldás a biztosítók számára. Az alkusz szerint ugyanis a biztosítói árszabások és a gépjármű javítói piac drágulása – alkatrészek, munkaerő, stb. – miatt nincs annyi tartalék a biztosítóknál, hogy ezt a kieső részt le tudják nyelni. Így aztán nem kizárt, hogy azt, amit mostanáig a kárt okozókkal és az extrém kategóriájú járművek tulajdonosaival fizettettek meg, most egy mindenkire érvényes egységes díjkorrekcióval fogják fogják pótolni – latolgat a szakértő. Hogy így lesz-e, az majd év közben fog kiderülni, az MNB ugyanis ellenőrzi ennek a bevezetését, addig egy átmeneti időszakra haladékot adott a biztosítóknak.

Németh szerint az MNB változtatás miatt most az évközi váltóknak is nagyon kell figyelniük, mert előre nem látható mértékű lesz a szórás, és aki nem reagál időben, az egy újabb évre be fog ragadni egy esetleges kedvezőtlenebb díjba. A CLB-nél januártól minden napot kgfb kampányként kezelnek és segítenek ügyfeleiknek eligazodni a naponta változó új díjak rendszerében - összegezte a CLB szakértője.

foldrenges-lakasbiztositas

Jó hír: földrengési károkra érvényes a lakásbiztosítás

Rossz hír: sok a régi biztosítás, csalódás lehet a kártérítés

Jó hír a tegnapi földrengés esetleges hazai károsultjainak, hogy erre a természeti csapásra a legegyszerűbb lakásbiztosítás alapján is jár kártérítés. Az igényt azonban öt munkanapon belül be kell jelenteni a biztosítónál. Rossz hír viszont: a magyarok 70 százalékának annyira elavult a biztosítása, hogy ha esetleg leégne a háza, újjáépítésre a mai árak alapján szükséges összegnek legfeljebb a felét kaphatná meg kártérítésként – figyelmeztet a tegnapi, Magyarországon is érződött horvátországi természeti csapás kapcsán a Biztositas-kalkulator.hu - CLB biztosítási alkusz.

Sorra érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz a tegnapi – december 29-ei – földrengés során keletkezett hazai károkról, szerencsére azonban nem tömegével és főleg nem nagy eseteket jeleztek a károsultak. A legtöbben betört ablakokról, lepottyant és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be – mondta Németh Péter. Annak ellenére, hogy szerencsére nem hallani óriási hazai veszteségekről, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék náluk. A szakértő szerint érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez. Természetesen a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban az ügyféltől függ – jegyzi meg Németh. Pontosabban attól, hogy kinek, mennyire aktuális a biztosítása vagyis, a szerződése időnkénti megújításával követte-e a tulajdonos az értéknövekedést. Egy egyszerű faljavítást, vagy csőrepedést természetesen be fog tudni árazni és annak megfelelő kártérítést fizetni a biztosító, ám ha valakinek most a félmillió forintos tévéje „szállt” el a rengés következtében, de a biztosításában még egy jóval régebbi és lényegesen olcsóbb készülék szerepel, akkor csak az annak megfelelő kisebb összeget fogja kapni kártérítésként  – magyarázza Németh.

A ketyegő bomba

 A biztosításban való értékkövetésnek azonban a megrongálódott műszaki berendezések pótlásánál jóval fontosabb szerepe is van, hiszen ez határozza meg azt is például, hogy mekkora újjáépítési kártérítést lehet kapni egy nagyobb katasztrófában, tűzben, viharban megrongálódott, netán elpusztult ingatlanra – magyarázza a CLB szakértője. Németh szerint egy ilyen helyzetben a magyarok 70 százaléka nagy bajban lenne, ugyanis, a pár évvel ezelőtti hazai "ingatlanboom" óta szinte senki nem követte a biztosításával az akkor hirtelen megugrott árakat vagyis, nem „aktualizálta” a biztosítási értéket. Ennek következtében például egy régen biztosított, s most leégett ház újraépítésére a jelenlegi árak alapján szükséges összegnek legfeljebb a felét adhatja a biztosító. Csak azért, mert a tulajdonos elfelejtette az új értékhez igazítani a szerződését – magyarázza Németh. Ilyenkor a károsultak a biztosítókat szidják, pedig egyszerűbb lenne 2-3 évente átnézni a szerződésében meghatározott értéket. A CLB kommunikációs igazgatója szerint a megújítás elmulasztása olyan ketyegő bomba, amely egy tragédiát követő kártérítési összeg meghatározásakor robban. 

utasbiztositas

A Covid járvány az utasbiztosítási szokásokat is megváltoztatja

Befolyásolják-e az oltási igazolások a biztosítási feltételeket?

A körülményekhez képest meglepően sok magyar utazott a Covid időszak alatt, aki tehette, az elnéptelenedett, drasztikusan „leárazott” luxus szállodákban pihent - véli az elmúlt hónapok saját utasbiztosítási forgalma alapján a CLB. A biztosítási alkuszc szerint a szakma kíváncsian várja, hogyan rendezi át az utazási szokásokat és ennek megfelelően esetleg a biztosítási feltételeket is az oltási igazolás szükségessége. A biztosítók egyébként a saját szempontjuk szerint kockázatosnak és kevésbé kockázatosnak tartott úti célok alapján maguk is „beszínezik” a világot.

A járvány miatt egyre tudatosabban kötnek biztosítást a magyarok is – egyebek között ez derült ki az elmúlt hetek utasbiztosítási forgalmából. A járvány ellenére ugyanis sokan előrehozták a nyárra tervezett szabadságukat, hogy márciusban, áprilisban elutazhassanak egy olyan külföldi elnéptelenedett és átmenetileg leárazott luxus üdülőbe, amit a Covid előtti időszakban nem tudtak megfizetni – mondta tapasztalataira hivatkozva Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint akkora volt az olcsóság miatti csábítás, hogy sokan azt a kockázatot is vállalták, hogy a kint tartózkodásuk idején esetleg váratlanul lezárják a régiót, s így a legkörültekintőbb szerződés ellenére sem tudja onnan a kimenekíteni őket a biztosító, s az említett körülmények között még az egyéb szolgáltatási kötelezettségét sem tudja teljesíteni – magyarázza a szakértő. Néhány biztosítónál viszont már megjelent a Covid miatt külföldön rekedt ügyfelek igazolható extra költségének utólagos megtérítése. 

Míg korábban a biztosítók pirosnak, vagyis kiemelten kockázatosnak csak a háborús övezeteket, természeti csapással – földrengéssel, vulkánkitöréssel, tájfunnal, stb. – sújtott országokat, övezeteket minősítették, a járvány időszakában az egyes országok fertőzöttsége is befolyásolta az átszínezést. Ebben viszont a biztosítók nem feltétlenül a kormány iránymutatására, hanem saját kockázati elemzésükre támaszkodtak – mondta Németh. Most azonban mindenki már a nyitásra készül és arra, hogy az utasbiztosítások tartalmát a lehetőleg több országban érvényesíteni lehessen.

Az oltási igazolvány a biztosítást is átrendezheti

Azt egyelőre nem tudni, hogy az oltási igazolványok hogyan rendezik át – átrendezik-e egyáltalán – a biztosítási feltételeket, ezért a szakma is kíváncsian várja, milyen kötöttségeket és lehetőségeket nyújt majd az új igazolvány. Jó néhány egzotikus országba korábban sem lehetett védőoltások nélkül utazni, ezek meglétét a biztosítók is figyelembe vették. Amennyiben szükséges, a biztosítók rugalmasan alkalmazkodnak a változáshoz.

A CLB-nél elégedetten tapasztalták, hogy a járvány kezdete óta folyamatosan nőtt a biztosítások iránti érdeklődés. Természetesen ez nem azt jelentette, hogy a szigorú lezárások idején tömegével kötöttek volna utasbiztosítást – bár a körülményekhez képest meglepően sokan –, ám a fokozatos nyitás hírére napról napra nő az érdeklődés a biztosítások részletes tartalma iránt. Soha nem érdekelte még ennyire a magyarokat, hogy mire lehet, s mire nem lehet biztosítást kötni – mondta Németh. Az érdeklődő beszélgetések során egyre többen bevallják, korábban notórius biztosítás nélküli utazók voltak és a járvány miatt változtattak ezen a rossz szokáson.

Németh azt is elmondta, hogy a tájékozódások számának felfutásával szinte párhuzamosan nőtt az egészség-, az élet- és a vagyonbiztosítások iránti kereslet is. Összességében ez pedig a biztosítási kultúra és tudatosság javulását eredményezi. Azok a legnépszerűbb ajánlatok és kategóriák, amelyeket a neten lehet gyorsan és könnyen megkötni.

A Covid járvány az utasbiztosítási szokásokat is megváltoztatja  

Befolyásolják-e az oltási igazolások a biztosítási feltételeket?

A körülményekhez képest meglepően sok magyar utazott a Covid időszak alatt, aki tehette, az elnéptelenedett, drasztikusan „leárazott” luxus szállodákban pihent - véli az elmúlt hónapok saját utasbiztosítási forgalma alapján a CLB. A biztosítási alkuszc szerint a szakma kíváncsian várja, hogyan rendezi át az utazási szokásokat és ennek megfelelően esetleg a biztosítási feltételeket is az oltási igazolás szükségessége. A biztosítók egyébként a saját szempontjuk szerint kockázatosnak és kevésbé kockázatosnak tartott úti célok alapján maguk is „beszínezik” a világot.

A járvány miatt egyre tudatosabban kötnek biztosítást a magyarok is – egyebek között ez derült ki az elmúlt hetek utasbiztosítási forgalmából. A járvány ellenére ugyanis sokan előrehozták a nyárra tervezett szabadságukat, hogy márciusban, áprilisban elutazhassanak egy olyan külföldi elnéptelenedett és átmenetileg leárazott luxus üdülőbe, amit a Covid előtti időszakban nem tudtak megfizetni – mondta tapasztalataira hivatkozva Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint akkora volt az olcsóság miatti csábítás, hogy sokan azt a kockázatot is vállalták, hogy a kint tartózkodásuk idején esetleg váratlanul lezárják a régiót, s így a legkörültekintőbb szerződés ellenére sem tudja onnan a kimenekíteni őket a biztosító, s az említett körülmények között még az egyéb szolgáltatási kötelezettségét sem tudja teljesíteni – magyarázza a szakértő. Néhány biztosítónál viszont már megjelent a Covid miatt külföldön rekedt ügyfelek igazolható extra költségének utólagos megtérítése. 

Míg korábban a biztosítók pirosnak, vagyis kiemelten kockázatosnak csak a háborús övezeteket, természeti csapással – földrengéssel, vulkánkitöréssel, tájfunnal, stb. – sújtott országokat, övezeteket minősítették, a járvány időszakában az egyes országok fertőzöttsége is befolyásolta az átszínezést. Ebben viszont a biztosítók nem feltétlenül a kormány iránymutatására, hanem saját kockázati elemzésükre támaszkodtak – mondta Németh. Most azonban mindenki már a nyitásra készül és arra, hogy az utasbiztosítások tartalmát a lehetőleg több országban érvényesíteni lehessen.

Az oltási igazolvány a biztosítást is átrendezheti

Azt egyelőre nem tudni, hogy az oltási igazolványok hogyan rendezik át – átrendezik-e egyáltalán – a biztosítási feltételeket, ezért a szakma is kíváncsian várja, milyen kötöttségeket és lehetőségeket nyújt majd az új igazolvány. Jó néhány egzotikus országba korábban sem lehetett védőoltások nélkül utazni, ezek meglétét a biztosítók is figyelembe vették. Amennyiben szükséges, a biztosítók rugalmasan alkalmazkodnak a változáshoz.

A CLB-nél elégedetten tapasztalták, hogy a járvány kezdete óta folyamatosan nőtt a biztosítások iránti érdeklődés. Természetesen ez nem azt jelentette, hogy a szigorú lezárások idején tömegével kötöttek volna utasbiztosítást – bár a körülményekhez képest meglepően sokan –, ám a fokozatos nyitás hírére napról napra nő az érdeklődés a biztosítások részletes tartalma iránt. Soha nem érdekelte még ennyire a magyarokat, hogy mire lehet, s mire nem lehet biztosítást kötni – mondta Németh. Az érdeklődő beszélgetések során egyre többen bevallják, korábban notórius biztosítás nélküli utazók voltak és a járvány miatt változtattak ezen a rossz szokáson.

Németh azt is elmondta, hogy a tájékozódások számának felfutásával szinte párhuzamosan nőtt az egészség-, az élet- és a vagyonbiztosítások iránti kereslet is. Összességében ez pedig a biztosítási kultúra és tudatosság javulását eredményezi. Azok a legnépszerűbb ajánlatok és kategóriák, amelyeket a neten lehet gyorsan és könnyen megkötni.

A Covid járvány az utasbiztosítási szokásokat is megváltoztatja  

Befolyásolják-e az oltási igazolások a biztosítási feltételeket?

A körülményekhez képest meglepően sok magyar utazott a Covid időszak alatt, aki tehette, az elnéptelenedett, drasztikusan „leárazott” luxus szállodákban pihent - véli az elmúlt hónapok saját utasbiztosítási forgalma alapján a CLB. A biztosítási alkuszc szerint a szakma kíváncsian várja, hogyan rendezi át az utazási szokásokat és ennek megfelelően esetleg a biztosítási feltételeket is az oltási igazolás szükségessége. A biztosítók egyébként a saját szempontjuk szerint kockázatosnak és kevésbé kockázatosnak tartott úti célok alapján maguk is „beszínezik” a világot.

A járvány miatt egyre tudatosabban kötnek biztosítást a magyarok is – egyebek között ez derült ki az elmúlt hetek utasbiztosítási forgalmából. A járvány ellenére ugyanis sokan előrehozták a nyárra tervezett szabadságukat, hogy márciusban, áprilisban elutazhassanak egy olyan külföldi elnéptelenedett és átmenetileg leárazott luxus üdülőbe, amit a Covid előtti időszakban nem tudtak megfizetni – mondta tapasztalataira hivatkozva Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint akkora volt az olcsóság miatti csábítás, hogy sokan azt a kockázatot is vállalták, hogy a kint tartózkodásuk idején esetleg váratlanul lezárják a régiót, s így a legkörültekintőbb szerződés ellenére sem tudja onnan a kimenekíteni őket a biztosító, s az említett körülmények között még az egyéb szolgáltatási kötelezettségét sem tudja teljesíteni – magyarázza a szakértő. Néhány biztosítónál viszont már megjelent a Covid miatt külföldön rekedt ügyfelek igazolható extra költségének utólagos megtérítése. 

Míg korábban a biztosítók pirosnak, vagyis kiemelten kockázatosnak csak a háborús övezeteket, természeti csapással – földrengéssel, vulkánkitöréssel, tájfunnal, stb. – sújtott országokat, övezeteket minősítették, a járvány időszakában az egyes országok fertőzöttsége is befolyásolta az átszínezést. Ebben viszont a biztosítók nem feltétlenül a kormány iránymutatására, hanem saját kockázati elemzésükre támaszkodtak – mondta Németh. Most azonban mindenki már a nyitásra készül és arra, hogy az utasbiztosítások tartalmát a lehetőleg több országban érvényesíteni lehessen.

Az oltási igazolvány a biztosítást is átrendezheti

Azt egyelőre nem tudni, hogy az oltási igazolványok hogyan rendezik át – átrendezik-e egyáltalán – a biztosítási feltételeket, ezért a szakma is kíváncsian várja, milyen kötöttségeket és lehetőségeket nyújt majd az új igazolvány. Jó néhány egzotikus országba korábban sem lehetett védőoltások nélkül utazni, ezek meglétét a biztosítók is figyelembe vették. Amennyiben szükséges, a biztosítók rugalmasan alkalmazkodnak a változáshoz.

A CLB-nél elégedetten tapasztalták, hogy a járvány kezdete óta folyamatosan nőtt a biztosítások iránti érdeklődés. Természetesen ez nem azt jelentette, hogy a szigorú lezárások idején tömegével kötöttek volna utasbiztosítást – bár a körülményekhez képest meglepően sokan –, ám a fokozatos nyitás hírére napról napra nő az érdeklődés a biztosítások részletes tartalma iránt. Soha nem érdekelte még ennyire a magyarokat, hogy mire lehet, s mire nem lehet biztosítást kötni – mondta Németh. Az érdeklődő beszélgetések során egyre többen bevallják, korábban notórius biztosítás nélküli utazók voltak és a járvány miatt változtattak ezen a rossz szokáson.

Németh azt is elmondta, hogy a tájékozódások számának felfutásával szinte párhuzamosan nőtt az egészség-, az élet- és a vagyonbiztosítások iránti kereslet is. Összességében ez pedig a biztosítási kultúra és tudatosság javulását eredményezi. Azok a legnépszerűbb ajánlatok és kategóriák, amelyeket a neten lehet gyorsan és könnyen megkötni.

A Covid járvány az utasbiztosítási szokásokat is megváltoztatja  

Befolyásolják-e az oltási igazolások a biztosítási feltételeket?

A körülményekhez képest meglepően sok magyar utazott a Covid időszak alatt, aki tehette, az elnéptelenedett, drasztikusan „leárazott” luxus szállodákban pihent - véli az elmúlt hónapok saját utasbiztosítási forgalma alapján a CLB. A biztosítási alkuszc szerint a szakma kíváncsian várja, hogyan rendezi át az utazási szokásokat és ennek megfelelően esetleg a biztosítási feltételeket is az oltási igazolás szükségessége. A biztosítók egyébként a saját szempontjuk szerint kockázatosnak és kevésbé kockázatosnak tartott úti célok alapján maguk is „beszínezik” a világot.

A járvány miatt egyre tudatosabban kötnek biztosítást a magyarok is – egyebek között ez derült ki az elmúlt hetek utasbiztosítási forgalmából. A járvány ellenére ugyanis sokan előrehozták a nyárra tervezett szabadságukat, hogy márciusban, áprilisban elutazhassanak egy olyan külföldi elnéptelenedett és átmenetileg leárazott luxus üdülőbe, amit a Covid előtti időszakban nem tudtak megfizetni – mondta tapasztalataira hivatkozva Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint akkora volt az olcsóság miatti csábítás, hogy sokan azt a kockázatot is vállalták, hogy a kint tartózkodásuk idején esetleg váratlanul lezárják a régiót, s így a legkörültekintőbb szerződés ellenére sem tudja onnan a kimenekíteni őket a biztosító, s az említett körülmények között még az egyéb szolgáltatási kötelezettségét sem tudja teljesíteni – magyarázza a szakértő. Néhány biztosítónál viszont már megjelent a Covid miatt külföldön rekedt ügyfelek igazolható extra költségének utólagos megtérítése. 

Míg korábban a biztosítók pirosnak, vagyis kiemelten kockázatosnak csak a háborús övezeteket, természeti csapással – földrengéssel, vulkánkitöréssel, tájfunnal, stb. – sújtott országokat, övezeteket minősítették, a járvány időszakában az egyes országok fertőzöttsége is befolyásolta az átszínezést. Ebben viszont a biztosítók nem feltétlenül a kormány iránymutatására, hanem saját kockázati elemzésükre támaszkodtak – mondta Németh. Most azonban mindenki már a nyitásra készül és arra, hogy az utasbiztosítások tartalmát a lehetőleg több országban érvényesíteni lehessen.

Az oltási igazolvány a biztosítást is átrendezheti

Azt egyelőre nem tudni, hogy az oltási igazolványok hogyan rendezik át – átrendezik-e egyáltalán – a biztosítási feltételeket, ezért a szakma is kíváncsian várja, milyen kötöttségeket és lehetőségeket nyújt majd az új igazolvány. Jó néhány egzotikus országba korábban sem lehetett védőoltások nélkül utazni, ezek meglétét a biztosítók is figyelembe vették. Amennyiben szükséges, a biztosítók rugalmasan alkalmazkodnak a változáshoz.

A CLB-nél elégedetten tapasztalták, hogy a járvány kezdete óta folyamatosan nőtt a biztosítások iránti érdeklődés. Természetesen ez nem azt jelentette, hogy a szigorú lezárások idején tömegével kötöttek volna utasbiztosítást – bár a körülményekhez képest meglepően sokan –, ám a fokozatos nyitás hírére napról napra nő az érdeklődés a biztosítások részletes tartalma iránt. Soha nem érdekelte még ennyire a magyarokat, hogy mire lehet, s mire nem lehet biztosítást kötni – mondta Németh. Az érdeklődő beszélgetések során egyre többen bevallják, korábban notórius biztosítás nélküli utazók voltak és a járvány miatt változtattak ezen a rossz szokáson.

Németh azt is elmondta, hogy a tájékozódások számának felfutásával szinte párhuzamosan nőtt az egészség-, az élet- és a vagyonbiztosítások iránti kereslet is. Összességében ez pedig a biztosítási kultúra és tudatosság javulását eredményezi. Azok a legnépszerűbb ajánlatok és kategóriák, amelyeket a neten lehet gyorsan és könnyen megkötni.

biztositas-haborura

Működik-e a biztosítás háborús helyzetben?

„Vörös” zónákban nincs kártérítés

Háborús övezetbe utazásra nincs biztosítás, ezt jó, ha tudják a fanatikus katasztrófaturisták is. Háborúban álló országgal határos településeken élőknek viszont ajánlott teljes körű biztosítással körülbástyázni magukat, mert akár az ilyenkor szokásos hanghatások, közeli robbanások vagy menekülők áradata is jelentős kárt tehet az ingatlanokban vagy a járművekben – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég, amely összeszedte a speciális helyzetre érvényes tudnivalókat.

Egyetlen biztosítónál sem lehet utasbiztosítást kötni garantáltan kockázatos országokba, például olyanokba, amelyeket akár egy esetleges háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek minősít a Külügyminisztérium.  A szerződés „megtagadásának” logikus magyarázata szerint ott, ahol harcok dúlnak, felborul a normális élet, a biztosítók sem tudják teljesíteni a szerződésben vállaltakat. Hadi állapotban ugyanis egyáltalán nem garantált a színvonalas betegszállítás, az utasbiztosításban foglalt minőségi kórházi ellátás vagy egyéb biztonsági, kényelmi szolgáltatás. Ráadásul egy köztudottan háború sújtotta országban jó eséllyel lehet számítani jelentős anyagi kárra, esetleg sérülésre is, így az már nem minősül alap utasbiztosítási kockázatnak – magyarázza Németh Péter. A CLB kommunikációs igazgatója felhívta az életük kockáztatására is képes fanatikus katasztrófaturisták figyelmét is arra, hogy ha túl közel akarnak merészkedni a vörös zónákhoz, ne számítsanak utasbiztosításra.

Ezzel szemben viszont a biztosítók minden tőlük telhetőt megtesznek azokért a külföldön dolgozó vagy turistaként kiutazott magyar ügyfeleikért, akiknek éppen a kint tartózkodásuk alatt válik kockázatossá vagy „nem ajánlottá” az adott ország besorolása. Tőlük azt várja a biztosító, hogy a lehető leggyorsabban hagyják el az országot, mentsék, ami menthető. Ez természetesen saját életük védelmében is fontos, de biztosítási szempontból is meghatározó – szögezi le a CLB szakértője. Ahhoz ugyanis, hogy a biztosítójuk bármilyen formában segíthessen rajtuk, együttműködőnek kell lenniük, hiszen a szerződésük „közös kármegelőzési felelősségre” kötelezi őket. Németh Péter szerint jó hír viszont, hogy a kockázatossá vált ország idő előtti elhagyásának esetleges extra költségére az utasbiztosítások egyes tételei külön fedezetet nyújtanak.

Egy háború speciális helyzetbe hozza a szomszédos országok határhoz közeli települések lakóit is, hiszen egy nem túl távoli robbanás, hangrezonancia vagy éppen menekülő emberek áradata is kárt tehet még a kilométerekkel odébb fekvő ingatlanokban, de akár a járművekben is. Az ilyen településeken élőknek mindenképpen javasolt teljes ingatlan, vagyon, vagy gépjármű biztosítást kötni – szögezte le a CLB szakértője.